I love you

Alex

Az élet a pokolban? Bárki mondhat bármit, én igenis szerettem ott élni. Az már egy teljesen más kérdés, hogy a démontársaim inkább azt mondják, hogy a földön sokkal jobb az élet. Őszinte leszek, nekem nem hiányozna sem a tv, sem a laptop, sőt még a telefon, a wifi, a gépek sem. Bár amióta itt élünk kissé koffeinfüggő lettem, de ez csak részletkérdés. A pokolban legalább nem akörül forgott a társaság nagy részének az élete, hogy kockuljon egész délután, miután hazaért a suliból. Mert igen, mi még iskolába is járunk, persze külön „démon sulink” van, hogy még csak véletlenül se bukjon le senki az emberek előtt, hogy ő már pedig egy csúnya, nagy, gonosz démon, aki kiszívja a lelkedet. Ja, hogy ez egy más sztori? Bocsánat. Szóval, felköltöztünk a pokolból, és igazából mindenki ugyanúgy tengette a kis hétköznapjait, mind odalent eddig, csak mostantól egy kicsit modernebbek lettünk. Sally-t például nem lehet elszakítani a telefonjától, Loren pedig talált magának egy új szerelmet, a gépét, csak ezt Sally meg ne tudja. Qhuinn-t annyira nem ismerem, hogy véleményt mondjak róla, és persze, hogyan is hagyhatnám ki az én drága Lucymat? Állítása szerint ő nem függ az elektronikától, és soha nem is fog, ellenben biztos vagyok benne, hogy már ő sem tudja megmondani, hogy mikor használt utoljára telepátiát telefonos hívás helyett. De nem tudok erre most mást mondani, haladni kell a korral, és ha a sors azt rendelte el számunkra, hogy legyünk modernek, akkor azok leszünk!

Öhm, bocsánat, egy kicsit elragadtattam magam, és akkor mindig össze-vissza beszélek. Mi lenne, ha visszatérnék az eredeti sztorihoz? Oké, rendben. Nagyjából két éve történt az egész eset, hogy el kellett hagynunk az otthonainkat, és átköltözni a felszínre. Nem volt egyszerű hozzászokni az ittléthez, de természetesen mindenki megtanult itt élni, és aztán folytattuk az eddigi életünket. Sally ugyanúgy minden hétvégén bulit szervez, a többiek ugyanúgy részegre isszák magukat, találnak maguknak párt, szakítanak, élik az életüket. A következő mesém is egy ilyen hétvégén történt, amikor a franc se gondolta volna, hogy a buli lelkébe ütközök a mosdóban, na figyeljetek, érdekes lesz.

A péntek estéimet Lucyval szoktam tölteni, általában vagy elmegyünk sétálni, vagy ha nagyon szeretné, megnézek vele néhány filmet, így későn érek haza, így szombaton mindig sokáig alszok. És innen jön az egésznek a „nagy pörgés” nevű része. A készülődés dologban néha rosszabb tudok lenni, mint egy lány. Amíg ők nagyjából másfél óra alatt elkészülnek, nekem ez egy fél napot szokott igénybe venni. Mellesleg az sem volt biztos, hogy Sally megtartja a bulit, vagy sem, mert Loren lebetegedett. - Hihetetlen, hogy mennyi betegséget lehet összeszedni a felszínen, a démonokról köztudott tény, hogy nem betegednek meg. Ja, a pokolban, mert ott nincsen ennyi baktérium, mint idefent. - De aztán kénytelenek voltak megtartani, mert Jamesnek szülinapja volt, és ilyenkor mindenki együtt ünnepel. Szóval fogtam magam nagyjából kettő órakor, és elmentem készülődni. A fürdés már alapból elvett két órát a napomból, mert egyszerűen nem tudok keveset fürdeni, és még meg sem említettem a ruhaválasztást, a haj belövését, amire később úgyis sapkát teszek, így tök fölösleges, na meg az „adomány” amit még nem vettem meg. Ez általában csak annyit jelent, hogy mindenki vigyen magával egy üveg piát, viszont most nem volt semmi itthon, így odafelé kénytelen voltam még egy boltba is beugrani. Így történt, hogy fél órával a kezdés után sikerült odaérnem a bulira. A zene üvöltött Sally házából, a démonok már táncoltak, de voltak, akik inkább csendben beszélgettek. A piák ki voltak pakolva egy polcra, a sörpong előkészítve, csak persze mi ezt vodkával játsszuk. Sör? Ugyan, az kinek kell? Démonok vagyunk, nem emberek, akik nem bírják a tömény alkoholt. Tudtátok, hogy a démonok ezt is jobban bírják? Természetesen egy idő után részegek leszünk tőle, de nem annyira hamar, mint egy átlagos ember. Amint beértem az ajtón néhány szempár rám szegeződött, én pedig intettem nekik egy halvány mosoly keretében. Az első ember, aki a mai

estén odajött hozzám, az Lucy volt, és magával húzott az italos pulthoz, majd kitépte a kezemből az üveget, és töltött magának egy kicsit belőle, alma lével keverve, mert állítása szerint a Malibu az csak úgy jó. Ezek után a hűtőhöz vezetett, és vigyorogva nyitotta ki az ajtót.

 - Na, Drágám, az van, hogy – mondta két korty között. – Ez itt James tortája – mutatott egy tálcára, ami ki volt pakolva jéggel, és kilenc üveg pia volt beleállítva, méghozzá még tűzijáték is volt rajta. – És te fogod átadni neki – fejezte be végül a mondatot, és aztán James felé bökött az ujjával. Ahogy megláttam az arcát a szív egyből kihagyott egy ütemet. Az egész baráti társaságom pontosan tudja, hogy már évek óta bele vagyok zúgva ebbe a srácba. Azt meg James egész baráti társasága tudja, hogy ennél heterobb már nem is lehetne, így semmi esélyem sincsen a szőkeségnél.

 - Utálom, hogy Sally ilyeneket talál ki nekem – húztam el a számat. Tudom, hogy csak jót akar, de mindenáron össze akarnak hozni Jamesszel, de nem, kizárt, lehetetlen, nincs rá semmi esély.
 - Ez van, nincs hiszti, te viszed ki, te fogsz rámosolyogni, és ő fog beléd szeretni, mert ha őszinte akarok lenni, akkor egyik csaj sem illik hozzá. Ha meg nem sietsz, akarom mondani, sietünk Sallyvel, akkor még a végén egy emberi fruska lecsapja a kezedről, aztán csak leshetünk, hogy az a ribanc ezt hogyan csinálta – veregette meg a vállamat vigyorogva. Persze ez mind szép és jó, csak egyáltalán nem sikerült megnyugtatnia. – Egyébként James egyáltalán nem sejti, hogy kap tortát, szóval szépen készülj fel, és javaslom, hogy idebent vedd le a sapkát, illetlenség – kacsintott rám, majd elviharzott. Lucy azon az estén úgy pörgött, mint egy tornádó, de mindig ez történik, hogyha valaki Malibut ad neki, egyszerűen nem lehet utána lelőni. A buli mondjuk még ekkor igencsak az elején tartott, és minden csak azután pörgött be, hogy fogtam magam, kivettem a hűtőből a tálcát, és bevonultam a nappaliba, meggyújtottam a tűzijátékot, mire Sally kapcsolt és leoltotta a villanyt, így csak néhány gyertya fénye, meg a torta adott fényt. Lucyék elkezdték énekelni a Boldog szülinapot… című dalt, és pillanatok alatt már mindenki együtt dalolt velünk, egyenesen Jamesnek. Mint azt Lucy is mondta, egyáltalán nem számított a felköszöntésre. Főleg, hogy csak azóta vesszük komolyabban ezt a szülinap dolgot, amióta itt élünk. Az átlagéletkorunk valahol a kétszáz és a kétszáznyolcvan között helyezkedik el, ebből a tizenkilencedik nem valami nagydolog, csak még egy évvel öregebb lettél, és még egy évvel közelebb kerültél ahhoz, hogy hivatalosan is nagykorú legyél Amerikában. Nagyjából mindenki végigköszöntötte őt, majd Sally véget is vetett a felhajtásnak, és Lucyt meg engem belökdösött a sör – vagyis vodka – pong asztal egyik oldalára, majd körbekiáltott, hogy még ki szeretne jönni. Az egyik barna hajú csaj James mellől pattant fel, és a fiú kezét megfogva maga után húzta őt az asztalhoz. Enyhe féltékenység fogott el, ahogy ott álltak velem szemben, Lucy persze ezt egyből megérezte, és nevetve felszólalt.
 - Alázzuk porig őket! – mosolygott elszántan a lány képébe és odadobta nekik a pingpong labdás csomagot, hogy kezdjenek ők. James megfogta az egyik apró narancssárga labdát, célzott, és természetesen talált, megittam a pohárral, majd a csaj célzott, aki szintén betalált így Lucy is kapott egy kis vodkát.
 - Nem rossz – vont vállat a lány. – De ha elrontjátok onnantól vége – vigyorgott, és lecsapta a

poharát. – Ellenem még nem nyert senki vodkapongot – húzta ki magát büszkén, mire a háttérben Qhuinn elnevette magát. – Ömm, leszámítva Qhuinnt, ő verhetetlen, Sally nem véletlen tiltotta ki őt ebből a játékból. – Lucy mondatára a többiek is nevetni kezdtek, pillanatokkal később persze már visszatértünk a játékhoz. Egy pillanatra Jamesszel találkozott a tekintetünk, imádom a kék szemeit, mintha arra lettek volna teremtve, hogy engem az őrületbe kergessen vele. A lövést elrontotta, mi következtünk.
 - Készüljetek a vereségre – célzott, talált, James ivott, én jöttem, szintén talált, a csaj ivott, és ez így ment egy kisebb ideig. Nálunk már csak négy pohár volt, náluk viszont összesen csak egy, és Lucy lövése következett, innentől már nyert ügynek tekintettem.
 - Puszit a labdának – tartotta elém Lucy a labdát, mire nevetve nyomtam rá egy puszit, és úgy hajította el, gond nélkül talált, elfogyott náluk az utolsó pohár is, mi pedig lepacsiztunk.
 - Megérdemelte az a hülye ribanc a vereséget, de ha így folytatja, esküszöm, hogy leütöm – sétált mellénk Sally. Ő volt az a lány, aki mindig kimondta, hogy mit gondol, így gond nélkül leribancozta a barna hajú lányt, pedig be kell vallani, hogy tényleg szép volt, és tényleg jól mutatna együtt Jamesszel. Attól persze még én is leütném szívem szerint, csak a helyzet az, hogy nem csinált semmi rosszat, és nem értené meg úgysem, hogy miért haragszom rá. Inkább fogtam magam és elvonultam onnan, mert egyre csak rosszabb érzésem lett a közelükben, és nagy valószínűséggel nem sok kellett volna ahhoz, hogy teljesen kiboruljak, és akkor csak Lucy flegma énje tudott volna ott összekaparni

engem, akkor is csak azzal, hogy szétszidja a csajt. Felszaladtam az emeletre, egyenesen be a fürdőbe, magamra zártam az ajtót, és leültem a wc-re, felhúztam a térdemet, átöleltem, a fejemet pedig lefelé fordítottam. Valahogy most azt sem tudott zavarni, hogy a többiek úgyis rám akarják majd törni az ajtót, mert a kád teli volt rakva jéggel, és óriás kiszerelésben kóla, meg néhány féle alkoholos ital volt belerakva. Nem érdekelt a buli, csak az önsajnálat volt a szemem előtt, és az, hogy a francért kellett eljönnöm, úgy, hogy sok kedvem valójában nem is volt ehhez a mai naphoz. Csak ültem a budi tetején, és azon gondolkoztam, hogy soha nem lehet az enyém, holott arról sosem beszéltem vele, hogy hetero-e vagy sem, de ha nem lenne az, akkor most nem azzal a csajjal szórakozna, hanem egy sráccal lenne, vagy egyáltalán senkivel. A gondolataimból persze megint fel kellett ébreszteni, mert kopogtak az ajtón.
 - Lányok, semmi kedvem hozzátok, meg ehhez a mai naphoz, csak menjetek el, tuti, hogy van még elég pia lent is, miattam meg ne aggódjatok – szóltam ki nekik, mert biztos voltam benne, hogy ők azok. Mondanom sem kell, hogy éppen ezért igencsak nagy meglepetés ért, amikor nem az ő hangjukat hallottam meg.
 - Nem a pia kell, szóval most szépen engedj be és mondd el, hogy mi bajod van! - Tipikusan olyan jelenet volt, mint Lucy hülye filmjeiben, hogy pont az a srác jelenik meg, aki tetszik az adott embernek. Persze ott általában először ellenkeznek, és csak aztán nyitnak ajtót, ellenben én, mint valami drogfüggő a heroin után, úgy kaptam a kilincshez és engedtem be Jamest azonnal. Belépett a fürdőbe, az ajtót becsukta maga után, és kulcsra zárta.
 - Szóval, mi is pontosan a bajod? – nézett rám kérdőn, a hangsúlyából ítélve egy kicsit mérges volt rám. Elhúztam a számat, vettem egy nagy levegőt, és összehúztam magamon a pulcsimat.
 - Hülyének fogsz nézni, hogyha elmondom – ráztam meg a fejem és kicsit hátrébb léptem, mert egyszerűen még beszélni is elfelejtek a közelében. De legalább valaki száz százalékosan itt van, és teljes mértékben tud rám figyelni, és még a beszéd sem okoz neki gondot, ennek nagyon örülök, én már vagy négyszer kaptam magam azon, hogy elkalandozik a tekintetem.
 - Leszarom, csak kíváncsi vagyok az okára, mert kibaszottul idegesít, hogy szinte egész este keresztül nézel rajtam. – Ahogy elnéztem egy kisebb nehézséget okozott neki, hogy visszatartsa magát, egyelőre még próbált nyugodt lenni.
 - Hagyjuk inkább, csak hülye vagyok – vontam végül vállat, mire ő közelebb lépett hozzám, a tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta.
 - Csak mondd már el, mert ez is kezd idegesíteni – próbált olvasni a szemeimből, de sosem mutattam semmi hajlandóságot arra, hogy olvasni tudnának a szememből, pedig nagyon sok démonnak van ilyen képessége.
 - Szeretlek – mondtam ki ezt az egy szót, majd ahogy felfogtam, hogy mi is a jelentése elpirultam, és a földet kezdtem pásztázni. Ellenben James reakciója ennél sokkal kellemesebb volt, bár éreztem a meglepődöttségét, de a következő pillanatban a falnak nyomva találtam magam, a lábait az enyéim közé szorította, a kezeimet a falhoz nyomta, hogy még véletlenül se tudjak szabadulni, az ajkai az enyémre tapadtak, és kicsit erőszakosan, de bebocsájtást nyert, amit ki is használt. Hogy mennyi ideig voltunk összeforrva? Nem tudnám megmondani, csak az biztos, hogy a gyomrom fel-le liftezik, a szívem hevesen dobog, és az Ő karjai között vagyok, és valahogy ennél nyugodtabb helyet jelen pillanatban el sem tudnék képzelni.