Pandora szelencéje

Aaron:

A csodálatos együttlétünk után ideje volt kikelni az ágyból és felöltözni. Elhihetitek nem volt sok kedvem hozzá, de sajnos nem heverészhetek egész nap az ágyban. Nagy meglepetésemre a telefonom csörgésére lettem figyelmes. Na most vagy megint Qhuinn az vagy pedig Phan, mert a vadászok általában telepatikusan keresnek, ugyanis így sokkal biztonságosabb, kevés az esélye annak, hogy lehallgatnak minket. És igen valamennyi természetellenes erővel minket is megáldott a sors. Szuper nem? Szerintem is. Nyögve feltápászkodtam és a mellettem lévő éjjeli szekrény felé nyúltam, ahol már vadul rezgett a mobilom. A szám számomra ismeretlen volt, gondoltam, hogy megint Qhuinn az így minden gond nélkül felvettem.

- Szia haver! Na hogy ment?

- Hm, amint hallom elég jól érzed magad a démonok között, fiam – szólalt meg a vonal mögött egy mély, ismerős hang.

- Apa.

- Na, mi az? Nem is örvendsz az öregednek? Azt csicseregték a madarak, hogy nem végzed a dolgod.

- Jól mondták - vágtam vissza.

- Ezt sajnálattal hallom. Azt hittem neked több eszed van, mint annak a hasznavehetetlen öcsédnek. De már látom, hogy nincs köztetek semmi különbség.

- Ja, hát abban nem különbözünk, hogy többé nem akarunk rád hallgatni és a te utasításaidat követni. Phannak időben megjött az esze, csak azt bánom, hogy nekem akkor még nem.

- Milyen éles lett a nyelved hirtelen ebben az egy hétben – nevetett fel rekedten. – Élvezd ki, amíg csak lehet és üdvözlöm a kis démon barátnődet. Lassan el kéne tőle búcsúznod, ugyanis találtunk egy módot arra, hogy hogyan tűnhetnek el végleg ezek a férgek a Földről.

- Mégis milyen módot?

- Óh, okos vagy te. Hidd el nem kell megmondanom, rájössz majd magadtól is – ezzel megszakadt a vonal. A rohadt életbe!

- Mi a gond? – ébredt fel Lucy, édes álmából. – Ki volt az?

- Bajban vagytok. Az apám hívott.

- Mit akart? – nézett mélyen a szemembe életem szerelme.

- Figyelmeztetett. Ami elég szokatlan dolog tőle. Találtak egy módot arra, hogy hogyan lehetne végleg elpusztítani titeket – mondtam ki kimérten a szavakat. A szobában hirtelen jegessé vált minden. Lucy kikerekedett szemekkel ült az ágyon és teljesen elsápadt.

- Az nem lehet – suttogta. – Lehetetlen, hogy megtalálták. Azonnal szólnom kell Qhuinnek! – pattant fel és kétségbeesetten a telefonja után kutatott.

- Hé! – léptem hozzá és átölelve megnyugtattam. – Mit találtak meg? Kérlek mondj el mindent, hogy tudjak segíteni.

- Hallottál már Pandora szelencéjéről[1]?

- Itt - ott hallottam róla egyéb mítoszokat, de ezek csak mesék nem? – lepődtem meg.

- A szelence létezik és ezt a vadászok is tudják. Belőle születtünk, ha megtalálják és újra kinyitják, nekünk annyi. A szelence minden egyes démont magába szív, remény pedig kiszabadul.

- Nem gondolom, hogy apámék rábukkantak volna a szelencére. Legalább is egyelőre.

- De nyilván a hollétét már felfedték – dörzsölte meg az arcát. – Beszélnem kell Qhuinnel – állt fel az ágy széléről és felkapva a telefont kiviharzott a szobából. Egyedül maradtam a gondolataimmal és próbáltam emésztgetni a hallottakat. A rohadt mocskos életbe! Hogy mindig történik valami és mindig keresztbe tesz nekem az apám. Azt hiszem jobb, ha most megyek és meglátogatom a drágalátos öcsémet és az őrült pasiját. Együtt talán könnyebben kitervelünk valamit. Ha kell, harcolni fogunk. Tudom már melyik oldalt választottam. Gyorsan magamra kaptam a pólóm meg a földön heverő bőrdzsekim, majd kiviharoztam az előszobába. Kintről hallottam Lucy aggodalmakkal teli hangját, felvettem a cipőmet és kiléptem a bejárati ajtón. Akkor fejezte be a telefonálást. Rám nézett és nagyot sóhajtott.

Pandora és a szelence

- A jó hír az, hogy igazad volt, még nem szerezték meg.

- És mi a rossz hír? – kérdeztem fejemet egy kicsit oldalra biccentve. 

- Az, hogy nagyon is jól tudják, hogy hol keressék.

- Francba! – szitkozódtam az orrom alatt.

- Igen. Hová készültél?

- Az öcsémhez. Velem jössz? – nyújtottam felé a kezem.

- Veled bárhová – fogadta el a kezemet mosolyogva. – Menjünk a kocsimmal – kapta elő a slusszkulcsát.

- Benne vagyok.

- De én vezetek! – kacsintott rám, majd a kocsihoz szaladt.

- Hé! Ez csalás volt.

- Bizonyítsd – nyújtotta ki a nyelvét.

- Oh, drágám majd az ágyban bizonyítok én neked – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt, mire annyira vörös lett, mint a haja és gyorsan bepattant a kocsiba.  

Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk a Doomsayerbe, elég közel volt Lucyékhoz. Amikor leparkoltunk szinte kipattantam a kocsiból, Lucynak intettem, hogy maradjon itt és rohanásba kezdtem.

- Phan! – rontottam be az ajtón. Belül dulakodás nyomai látszódtak. Felborult asztalok, törött poharak és székek.

- Phan! – kiáltottam még egyszer. A hangomra nyöszörgést és morgást hallottam meg a bárpult mögül. Azonnal odasiettem, utat törve magam előtt. Legnagyobb meglepetésemre Veant találtam meg a szilánkok között, vérben úszva és füstölögve. Segítettem neki felállni, majd leültettem egy épségben maradt székre.

- V-vadászok. Apád. Altató. Nyílpuska. Phant elvitték – nyögte fájdalmakkal a szemében.

- Nyugi haver, minden rendben lesz. Most még ne beszélj, előbb épülj fel.

- Bassza meg! – szólalt meg mögöttem egy másik hang. – A picsába ezekkel a nyamvadt, idióta démongyűlölő vadászokkal, hogy sosem tudnak a seggükön ülni! Értem én, hogy ez a feladatuk, de kurvára ne akkor csináljanak rajtaütést amikor én kibaszottul itt vagyok! – tápászkodott fel mérgesen a földről egy angyal.

- Ha-ha – nevetett fel halkan Vean. – Bocs Benedict, de ilyen nem szokott történni. Nem teljesen értem a dolgokat, de talán Aaron feltud minket világosítani.

- Pandora szelencéje kell nekik – lépett be Lucy az ajtón.

- Ha jól emlékszem azt mondtam maradj a kocsiban – fordultam felé mérgesen.

- Nem mondtad, jelezted. Sajnos nem volt egyértelmű a számomra – rántotta meg a vállát.

- Imádom ezt a nőt! – szólalt fel a Benedict nevű angyal, én pedig szúrósan néztem rá, mire csak egy vállrándítást kaptam a férfitól.

- Ah. Rátérnénk végre a lényegre? – találta meg végre a hangját Vean. A sebei már kezdtek begyógyulni.

- Mint mondtam, a szelence kell nekik – kezdte Lucy.

- Azért, hogy végleg eltöröljenek titeket a föld színéről – fejeztem be a ki nem mondott mondatot. Súlyos csend telepedett a társaságra.

- Remek – sóhajtott fel Benedict és Vean. Az utóbbit még megértem, de az előbbit egyáltalán nem értettem, hiszen ő angyal, őt nem fenyegeti a szelencés veszély.

- Szóval? Van valakinek valami ötlet? – tettem fel az év kérdését.   

---

[1] Egy nap Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencét, amiből az emberiségre szabadult az összes csapás (betegség, bánat, szegénység, bűn stb.) Pandóra megijedt és gyorsan lecsapta a szelence fedelét, amiben egyedül a remény maradt benn. A világra szenvedéssel teli időszak köszöntött, míg Pandóra, vagy valaki újra ki nem nyitja a dobozt, hogy a remény is kiszabaduljon.