Nagy az öröm ma

Sziasztok! Ugyan ma nem új részt hoztunk,de nagyon örültünk ma megtudott hírnek. Jelentkeztünk egy történet író versenyre aminek ma volt az eredményhirdetése. Még egyszer nagyon szépen köszönjük Bri Bridgit-nek ( A nevére kattintva megtekinthetitek a blogját) ezt a nagyszerű lehetőséget! :) 

Most pedig, hogy ne unatkozzatok, és olvassatok is valamit, megosszuk veletek a nyertes történetünket. Jó olvasást hozzá. 

Démonok

Pokoli tesók

Lilith:    

Nem húzom, az időt nem az a típus vagyok. Gyorsan túl is esnék a bemutatkozáson. A nevem Lilith, és a Pokolban élek a bátyámmal meg az apámmal. Az anyánk, hát… meghalt. Apa nem nagyon volt hajlandó beszélni a halála körülményeiről. Öt évvel ezelőtt, rettentő nagy haraggal tért haza, miközben ezt motyogta „Eliz halott”.  Anyu halála miatt, nagyon bezárkóztam az utóbbi időben, azonban a bátyám Allen egy nap berontott a szobámba, nekilökött a falnak, és beleordított a képembe, hogy „Szedd már össze magad! Ki vagy te? Mert az biztos, hogy nem az én húgom. Lilith sosem hátrálna meg ennyitől!” Hogy össze szedtem-e magamat? Ó, nagyon is. Van egy olyan mondás, hogy „Élj a mának”, remek egy gondolat, meg is fogadtam. Mára házibulit szerveztem, és majdnem meghívtam az egész sulit. Lázadó lennék? Meglehet, de legalább nem ülök a szobámban és vágom fel az ereimet. Visszatérve a nagy létszámra, igen el fognak férni, ugyanis elég nagy házunk van. Mint egy kastély, mivel apánk a hercegek egyike. Bizony, a nagyapánk a Sátán, bár egy évben csak egyszer találkozunk. Évente összehív egy nagy családi találkozót, ami általában harccal végződik. Miért? Mert mindenen össze tudnak veszni. Olyanok, mint egy csapat farkas, akiknek odadobnak egy szelet húst, és csak másodpercek kérdése, hogy szétmarcangolják egymást.

- Lilith! – hallom meg apa hangját a szobám ajtaja mögül. – Megérkezett pár vendéged. Jó lenne, ha előfáradnál.

- Megyek! – kiáltom ki egy kis izgalommal a hangomban. Még egy utolsó simítást végzek a sminkemen és a ruhámon, aztán kilépek. Meglepetésemre nem csak apámmal találom szembe magam, hanem a Pokol három ribancával is. Őket meg ki a fene hívta meg? Mindegy, jó házigazdának kell lennem, ezt nem szúrhatom el. Csak mosolyogj Lili bébi.   

- Szia Lil! – köszön rám nyájasan a fő ribanc. – Hallottuk, hogy bulit rendezel mára.

- Akkor én most itt is hagylak benneteket. Tudod, hol találsz, ha szükséged van rám – mondja apa komolyan, én pedig bólintok egyet.

- Bocsi, hogy így hívatlanul rátok rontottunk.

- Semmi gond. Tényleg – erőltetek mosolyt az arcomra.

- Merre van a bátyád? – Hát persze, hogy Allen miatt jöttek el. Nem is csodálkozom. Allen nagyon népszerű a lányok körében. Csak, kár, hogy egy lány után se érdeklődik.

- Szerintem lent van valahol a konyhában. Mondtam neki, hogy keverjen italokat. Tudjátok ő…- Aha. Meg se várták, hogy befejezzem a mondani valómat. Amint megtudták, hogy hol van rohantak is. Hupsz, szegény bátyó. Ezért még ki fog nyírni. Ráküldtem három hárpiát. Hirtelen a csengő szakítja meg az egyedül álldogálásomat.  Gyorsan leszaladok a lépcsőn, és szinte repülök az ajtóig. Mosollyal az arcomon kinyitom…

- Lith! – ugrik a nyakamba Luke lelkesen. Lukeal, már nagyon kicsi korunk óta barátok vagyunk, szinte elválaszthatatlanok. De szerintem, kezd egy kicsit többet érezni irántam, mint kéne. 

- Luke! Örülök, hogy eljöttél – jelentem ki, majd egy puszit adok az arcára. – Nem fogod elhinni, eljött az a három hárpia.

- Ez most komoly?

- Halálian komolyan mondom – sóhajtok fel drámaian.

- Valaki itt repdes az örömtől – szólal meg a hátunk mögött egy ismerős hang.

- Monte? Téged meg milyen lélekáramlat hozott ide? – kérdi felhúzott szemöldökkel Luke.

- Ne aggódj Lilith miatt, nem fogok ráhajtani. Engem most csak a pia meg a szex érdekel. – Na, igen. Tipikus Monte. Nagy szoknyavadász, jól ismerem már a módszereit. Egyszer engem is az ujjai köré csavart. Egy biztos, egy igazi idióta.  

- Vagy talán, te ezt máshogy gondolod? – súgja a fülembe csábítóan. Mia?!

- Te meg hogy a fenébe kerültél ilyen gyorsan mögém? – kérdezem szinte már kiabálva.

- Az titok, édesem.

- Ideje lenne menned Monte. Szerintem próbálkozz inkább Carenéknél – morgott rá Luke. Hűűű. Ennyire még sosem láttam mérgesnek.

- Nyugi van haver. Nem kell egyből felkapni a vizet – neveti el magát Monte, majd laza mozdulattal elsétál.

- Okéééééé – töröm meg a kínos csöndet. – Akkor indulhat a party? A többiek nemsokára itt lesznek.

- Persze. Bocs, hogy gondot okoztam ezzel az egésszel neked.

- Semmi gond, megesik az ilyesmi – rántom meg a vállamat.

Néhány perc múlva megérkezett mindenki. Allen kiváló italokat kevert, Luke nagyon jól játszotta a DJ szerepét, Monte pedig… hát ő, nagyon jól alakította saját magát.

- Hé, húgi – áll mellém Allen túlharsogva a zenét. – Meghúzhatom magamat melletted egy kicsit?

- A három grácia elől menekülsz ugye?

- Talált – felelte egy félszeg mosollyal. – Te mondtad meg nekik, hogy hol vagyok?

- Lehetséges.

- Remélem nem haragszol meg, ha én is elmondtam Montenek, hogy jelenleg egyedül ácsorogsz itt, és nincs kivel táncolnod – fordul felém szemtelenül gonosz vigyorral. Belőlem pedig még a vér is kiment. – H-hogy mit csináltál?

- Kölcsön kenyér visszajár – kiálltja felém, majd eltűnt a tömegben.

- Egy igazi pokoli tesó vagy Allen, hallod?!

- Egy madárka azt csiripelte, hogy egyedül vagy – lépked felém egy sötét alak.

- Monte – lehelem elhalóan.

- Mi újság baby?

- Semmi – felelem halkan a földet tanulmányozva. Rég voltam már így kettesben vele. Utoljára egy éve. Akkor találkoztam vele először. Természetesen első látásra beleszerettem, és úgy nézett ki, hogy ő is belém. De csak egy voltam neki a sok közül. Egyik éjjel, amikor hozzá tartottam, éppen vendége volt.

- Ne mond, hogy még mindig haragszol rám? Lilith, az a kis baleset egy éve történt.

- Kis baleset? – húzom fel a szemöldökömet. – Megcsaltál. A kanapén. Egy ribanccal.

- Tudom, és sajnálom.

- Sajnálhatod is – fújtatok idegesen.

- Elismerem, hogy sosem becsültem a nőket. De… - tart némi szünetet – veled más volt.

- Mégis megcsaltál.

- Nem állt szándékomban – néz rám komolyan. Ez megbolondult. A nap elején még azt állította. hogy nem miattam jött. Most pedig?  Tuti részeg. Mi mástól kapott volna hirtelen őszinteségi rohamot? Holtbiztos vagyok benne, hogy ismét be akar cserkészni. Nem hagyhatom neki, nem bírnék ki még egy összeroppanást. Lilith legyen eszed! Nem szereted őt! Átvert, megalázott. Ne engedj a csillogó smaragdzöld szemeinek, a csábítóan telt ajkának… Bassza meg!

- Volna kedved táncolni? – zökkent ki a gondolataimból.

- Nem tudok. – Fura. Nem értem miért kérdezte meg, hiszen tudnia kéne…

- Ez a fajta koreográfia megy neked. – Ó, hogy a szexre céloz. Most mit mondjak? Nem engedhetem meg neki.  – Bocs, de nem.

- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani – villantja ki fogait. Közelebb sétál hozzám, majd váratlanul csap le a számra. Nekinyom a falhoz és vadul kezd csókolni. próbálok ellenkezni, de teljesen magával ragad az érzés. Felnyögök. A keze vándorútra indul a testemen és megtalálja a legérzékenyebb pontomat. Ó, drága Lucifer! Az orgazmus határán vagyok.

- Ez jól esik? – kérdi vágytól fűtve.

- Igen- lehelem.

- Akkor szerintem ezt folytassuk a szobádban. Ha csak nem akarsz közönséget. – Ó, de még mennyire, hogy nem akarok nézőket. Felsétálunk a lépcsőn, át a folyosón és végre odaérünk. azt hittem, már soha nem éljük meg ezt a pillanatot. Monte mohón lök be az ajtón. Ledönt az ágyra, innentől pedig lassultak az események. A nyakamat kezdi el harapdálni és egyre lejjebb halad, majd visszatér a számhoz. Miért húzza az időt? Utálok várni. Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, egy hirtelen mozdulattal felültet és lehúzza rólam a pólót. Szépen, lassan lekerül mindkettőnkről a többi ruhadarab is. Végül átadtuk magunkat a gyönyörnek.

- Lenyűgöző vagy – suttogja a levegőt szaporábban véve.

- Te sem panaszkodhatsz.

- Hé, Lil itt… - nyit ránk hirtelen Luke.

- Luke?! – ugrok meg hirtelen, és kétségbeesve kapom magam elé a paplant. Luke csak áll szótlanul és… dühösen.

- Megmagyarázom.

- Nem szükséges Lilith. – Csak Lilith. Semmi Lil. Ez fáj. – Ezen nincs mit –feleli hűvösen. – Csak azt nem értem, hogy hogyan lehetsz ennyire hülye? Kihasznál téged! Ismét. Nem igaz, hogy nem veszed észre. Elhiszed nekem, hogy reggel már nem lett volna melletted?

- Ezzel vitatkoznék-, szól közbe Monte miközben rágyújt egyet. – Nekem már csak Lilith kell.

- Ó, igen? Akkor bizonyítsd be, ha ennyire kell neked. Mit szólnál egy párbajhoz[1]?

- Az ősi szokás szerint akarod lerendezni a dolgokat? – fújja ki a füstöt. – Nem bánom. Legyen.  

- Már megbocsássatok! De ebben nekem is van beleszólásom. – közlöm velük felháborodottan.

- Nem, nincs-, felelik egyszerre. Megáll az eszem, ezek ketten összeverekednek értem és még csak bele se szólhatok.

- Tíz perc múlva. Lent az udvaron. Lilith, te a szokásokhoz híven nem jöhetsz ki a szobádból. Meg kell várnod, amíg egyikünk fel nem jön. És a magáévá tesz – jelenti ki Luke határozottan, majd távozik.

- Miért kell ez az egész? – kérdezem halkan. Monte nem felel, talán szándékosan.

- Tudsz nekem adni férfi bőrruhát?

- Igen. Ott van a jobb oldali szekrénysorban. Apu kinőtt ruhái. Sosem értettem, hogy miért az én szobámban kell tárolni – forgatom meg a szemeimet. Monte odasétál a szekrényhez és elővesz egy fekete trikót, majd egy szintén fekete bőrdzsekit. Még tovább kutat, amíg nem talál egy bőrnadrágot is. Gyorsan felveszi a ruhadarabokat, amik tökéletesen passzoltnak rá.

- Fegyverek?

- Bal alsó fiók – mutatok az említett helyre. Meglepően néz vissza rám. – Most mi az? Valamivel meg kell védenem magam, ha esetleg történik valami.

- Mondtam már, hogy szeretlek? – húzza félmosolyra a száját, nekem pedig elállt a lélegzetem. Soha. Ismétlem soha, nem mondta még nekem azt, hogy szeret. Néhány percig még kutat a fiókomban, aztán elővesz egy tőrt meg egy pisztolyt. – Ezek megfelelnek. – jelenti ki magabiztosan. Aggódva nézek rá. – Kérlek, ne nézz így rám – emeli fel az államat. – Meg fogom nyerni. Ígérem – suttogja az ajkamba egy csókkal, majd kisétál.

Egyedül vagyok. A sötétben, magamba roskadva. Már csak a remény tartja bennem a lelket. Ki fog nyerni? Kié leszek? Ha Lukeé, akkor azt nem tudnám elviselni. Szeretem Lukeot, de csak barátilag. Sőt, már barátként se tudok rá tekinteni. Inkább, mint egy ellenségre. Hallatszik az első lövés. Az első kiáltás. Ki az? Ki lőtt le kit?  Nem nézhetem meg. A fenébe ezzel a szabállyal. Várok. Várnom kell. Ki fog belépni azon az ajtón? Mintha évszázadok teltek volna el, mire kinyílt a szobaajtó, és belépett rajta a győztes démon…

---

[1] Párbaj: A démonok ősi szokása szerint, ha két férfi egy nőt szeret, akkor harccal lerendezhetik, hogy kié legyen a nő. Az nyer aki hamarabb megöli a másikat. Csak egy szabály van, ami a nőstény démonra vonatkozik: Nem avatkozhat közbe a harcba és nem nézheti végig. A harc ideje alatt egy zárt helyiségben kell tartózkodnia, amíg a hímnemű egyedek el nem végzik a dolgukat és az egyikük be nem lép hozzá.

Démonok

Pokoli tesók

Allen:  

A démoni társadalom? Azt hiszem ez volt az, amit Lillith teljesen kihagyott a meséjéből. A pokol egyik hercegének gyermeke lenni? Hogy ez pontosan mit jelent, azt a következőekben kifejtem. A mi világunk úgy épül fel, hogy Lucifer áll a mindenki felett, majd a hercegek, és a pokol követei, aztán a lélekben gazdagok, és utána jövünk mi, majd a kisebb démonok, és azoknak a gyerekei. Az én apám Belpheghor, a lustaság démona. A felesége egy egyszerű démon volt, mégis teljesen megbabonázta apánkat. Bár az én viszonyom mindig is jobb volt a nagybátyjainkkal, elismerem az apánk tekintélyét, és anyánk egykori szépségét.  A halálhíre egyáltalán nem rázott meg, ahogy az sem, hogy apa teljesen kussban volt a történtekről. Nekem Belzebub, és maga a Sátán mesélte el a történetet. A pokolból, néhány átjárón keresztül, szabad feljárásunk van a felszínre, és apa mondhatott anyának, vagy nekem bármit, hogy veszélyes, mi elég gyakran jártunk fel. Anya pedig egy hihetetlenül szeszélyes nő volt. A szépsége megbabonázta az embereket, ő pedig ezt kihasználva lelkeket szerzett tőlük, ezzel is feljebb tornázva magát a ranglétrán, mert itt sosem úgy működött, hogyha összeházasodtál valakivel, akkor automatikusan feljebb kerültél. Összetett és bonyolult társadalmi rendszerünk volt, amit ha nem figyeltél, vagy nem tanultál meg nem is érthetted meg. Lillith ilyen volt, nem mondanám, hogy nem szeretem a húgomat, sőt, kifejezetten imádom őt, de volt egy borzasztó személyisége, és ezt a felét egyszerűen ki nem állhattam. Néha egy intelligens lány volt, aki az előkelő felét mutatta, olykor egy idióta fruska, aki azután loholt, aki még a szeretet érzésre sem képes. Apával alapból nem jöttem ki jól, Lillith miatt, akit teljes mértékben előnyben részesített. Anyával az volt a baj, hogy apa háta mögött rengeteg emberrel feküdt le. Én meg a család normáltalanabb felével voltam még így is. Lucifer? Amellett, hogy a pokol ura, egy komolytalan alak, és megkérdőjelezném a nemi beállítottságát, Mammon egy köcsög, csak a saját hasznát nézi, de talán még ő a legnormálisabb, Asmodeus csak a nemi vágynak él, és lehet, hogy túlságosan kihangsúlyozom ezt a részt, de ez a barom, meg pánszexuális. Leviathan csak beszólogatni képes, és nem véletlen az irigység képviselője, bármid van, az neki is kell. Belzebub egy idióta, a falánksága pedig a végtelenségig nyúlik, legyen szó bármiről. A Sátánnál nagyobb buzi nem létezik, és értsétek úgy, ahogy akarjátok. Hihetetlenül haragtartó, Belzebubhoz hasonlóan ő sem normális – nem mintha a többiek azok lennének. – Na, a család ezen felével nőttem én fel, mivel otthon lehetetlen volt megmaradni. A mai tudásom az mind tőlük van, és megjegyzem az én nemi beállítottságomra sem volt jó hatással, hogy ezekkel a perverzekkel voltam, mert nem egyszer ölelgettek agyon, hogy „Allen, milyen kis édes vagy, legszívesebben most azonnal lefektetnélek.” Ahogy szépen cseperedtem ez az érzés pedig egyre csak erősödött bennük. Főleg Lucifer, Asmodeus, Belzebub és Sátán találtak meg ezzel a baromsággal. Nagyjából nyolcvan éves lehettem az első ilyen esetnél, amikor Belzebub nemes egyszerűséggel belehajolt a képembe, és lesmárolt. Kisgyerek fejjel ez pedig egy igen sokkoló dolog volt, nem mintha később nem ugyanúgy reagáltam volna rájuk. Persze ők csak poénnak vették, nekem egy kicsit kellemetlenül esett, főleg akkor, amikor úgy játszották be, hogy nekem is volt barátom. Részletkérdés, hogy nekik is, csak ők megtehették az, hogy ez ne érdekelje őket. Szóval a pokol hat hercege, gyerekkorom megrontója, és egyben kisegítője, mert nélkülük nem lennék az a démon, aki most vagyok. – Na meg nem vonzódnék a férfiakhoz… -

Visszatérve az eredeti történethez, anyám halálának pontos körülményeit is ezektől a barmoktól tudtam meg. A helyzet nyitja abban a szóban rejlik, hogy drog. Mi alapból nem halunk meg fiatalon, olyan ezer éves korunkban is egész fiatalnak vagyunk mondhatóak, hiszen az öreg is van már vagy kétezer éves. Anya ugye sok időt töltött odafent, és rengeteget volt emberek közelében. Alapból nem üthette volna őt ki semmilyen drog, mert sokan adtak neki mindenféle kábítószert, a szervezete már hozzá volt szokva. De ez valami ütősebb volt, anya teljesen legyengült, a szíve három nap után adta fel a szolgálatot. Azóta apa mérhetetlenül mérges minden emberre, és egyszerűen nem képes anya haláláról beszélni. Amikor egyik nap hazajött, természetesen sík idegesen, és kijelentette, hogy „Eliz halott” Lillith teljesen összetört, és hetekig a szobájában kuksolt. Ellenben én fogtam magam, és átsétáltam Belzebub házába, aki szokás szerint melegen fogadtatott – szó szerint melegen – és nem tartózkodott elmesélni, hogy pontosan mi történt anyával. Az ő meggyőződésük az, hogy az emberi világban egy démon adta neki a drogot, de annyira nem érdekli őket az egész sztori, hogy utánajárjanak, apának meg nem fognak szólni. Én meg nem vagyok bosszúszomjas, úgyhogy ennyiben is maradt a sztori. Az egész eset után viszont apa teljesen megtiltotta számunkra az emberi világba járást, csak sajnos ezt én nem fogadtam el, és ugyanúgy feljártam. Nem mondanám, hogy ez lázadásnak volt mondható, csak sosem hallgattam az apámra, és nem akkor akartam elkezdeni. Attól, hogy megtiltja, hogy feljárjak nem lesz jobb a lelkiismerete. Anya sem azért halt meg, mert emberek között volt, hanem azért, mert legszebb szóval mondva is egy succubus[1] volt. Rengeteg ellenséggel, és rengeteg lélekkel, nagyon sokan akarták a halálát, meg nagyon sokan akarták őt magát is. Amíg ez az eset zajlott igazából haza sem toltam a képem, mert se Lil, sem apa gyötrődő arcára nem voltam kíváncsi, és tagadhatom, de akkor is szívesebben voltam a nagybátyáim társaságában, mint otthon abban a világvége hangulatban. Aztán mire hazatoltam a képem apa már újra munkába állt, és keveset volt otthon, egyedül Lillith állapota zavart, de neki csak egy kiadós ordibálás kell, és felfogja, hogy nem kell amiatt emós köcsögnek lennie, hogy anya meghalt, az élet megy tovább, még minimum ezerötszáz évig ő is élni fog. Hacsak nem emberi drogokat használ, vagy elkap valami földi betegséget, az egy kicsit durvább ránk nézve. Bár Lil mindig is különbözött tőlem, ezáltal azért, hogy még jobban összeszedje magát kellett egy bulit rendeznie. Amiben nekem annyi a szerepem, hogy piát kell kevernem, amíg ő kiválogatja a ruháit. Esküszöm, hogy lefogom őt csapni.

A zene halkan szólt odafentről, a démonok pedig egyre többen lettek. A lépteik tökéletesen le lehetett hallani, ahogy az egyre növekvő hangzavart is. Az italokat kevergetni meg iszonyatosan unalmas volt, nem minthogyha a buli amúgy sokkal érdekesebb lett volna. Ez Lil estéje, én meg nem vagyok annak a fajta bulinak a híve, amit Lillith szokott rendezni, szóval számomra ez hanyagolható. Csendben kikeverek néhány italt, aztán felvonulok, amúgy sem várhatja el, hogy mindenki számára én készítsem el, majd mindenki csinál magának, az én célom most az, hogy minél hamarabb feljuthassak a szobámba, ahol minél hamarabb lefektethetem az én kis démonomat. A számításaimat egyedül három kis fruska rúgta fel, aki azonnal mellém tapadt, és látszólag egy ideig nem is akartak mellőlem tágítani. Pedig igazán megtehették volna, mert semmi türelmem nem volt hozzájuk.

- Hé, Allen – pillantott rám az egyik kis szőke, miközben egy idióta vigyort húzott az arcára, és próbált egyre közelebb férkőzni hozzám. Én persze próbáltam vele tartani a két lépés távolságot, de túlságosan tapadt. Arról nem is beszélve, hogy a másik oldalamon ennek a csajnak a pontos másai vártak, csak barnában és feketében. Semmi egyediség, még csak egy megjegyezhető arc sem, tipikus tömeggyártmányok. – Keversz nekünk egy italt? – szólalt meg újra a szőke vigyori, mire én egy erőltetett mosollyal bólintottam, és nekiálltam nekik egy koktélt keverni. Amíg ezzel foglalkoztam, addig ő elkezdett valamiről csacsogni, a barátnői pedig néha-néha beleszóltak, hogy miről beszélt? Ötletem sincs. Az első kész koktélt odanyújtottam a szőkének, aki egy hatalmas mosoly kíséretében elvette és hála jeléül egy cuppanós puszit nyomott az arcomra. Ha most illetlen lennék ott helyben elküldtem volna őt a francba, de inkább csak továbbra is az erőltetett mosolyomat mutattam neki, és kikevertem még két ugyanolyan italt, hogy a barnának és a feketének is odaadhassam.

- Ha most megbocsájtotok, nekem dolgom van – törtem utat a három lány között, mire ők szomorúan pillantottak utánam, és látni lehetett, – főleg a szőkén – hogy legszívesebben utánam jönne, és addig pofázna valamiről, amíg idegbajt nem kapok. Persze nem szándékosan beszélne annyit, neki ez tök természetes, csak én meg nem bírom. A sok dolog közül ez az egyik, amit sokkal jobban értékelek a srácokban. Nem dumálnak fölöslegesen, és ennél többet szerintem nem is igazán kívánhatnék, semmi szükség fölösleges untatásra, a tettek mindig többet beszélnek. Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, és megkerestem Lillithet, mert volt egy olyan érzésem, hogy ő mondta meg a három csajnak, hogy hol vagyok. Általában ez történik, a csajok keresnek, és ha tőle megkérdezik, hogy hol vagyok, sosem tudja elmondani, hogy „hahó, a bátyám meleg” mert addigra már rég elhúztak, annak érdekében, hogy minél hamarabb megtaláljanak. Csak nem értem, hogyha a nagybátyáink ennyire cukinak tartanak, és már kisgyerekkoromban megmondták, hogy meleg leszek, a lányok miért nem veszik észre. Konkrétan kiböki a szemüket, hogy kurvára nem érdeklődöm a női nem iránt.

- Hé, Húgi – értem Lil mellé, és próbáltam meg túlharsogni a zenét. Nem mintha nem lett volna nagy hangom, csak nem szerettem használni. – Meghúzhatom magam melletted egy kicsit?

- A három grácia elől menekülsz, ugye? – Francokat. Csak kiderítem, hogy te küldted őket rám, vagy ők jöttek maguktól, de már meg is van a válaszom. Legalább jogosan mondtam el Monténak, hogy merre lehet az én drága Hugicám, csak előbb találtam őt meg, mint Monte.

- Talált – feleltem egy félszeg mosollyal. – Te mondtad meg nekik, hogy hol vagyok? – húztam egy kicsit az agyát, pedig már neki is tudnia kéne, hogy az előző kérdésével árulta el magát.

- Lehetséges – vigyorgott rám, erre én válaszul beadtam az övön aluli ütést.

- Remélem nem haragszol meg, ha én is elmondtam Monténak, hogy jelenleg egyedül ácsorogsz itt, és nincs kivel táncolnod – fordultam felé egy gonosz mosollyal az arcomon. Én nyertem, megint. Lillithből pedig még a vér is kiment.

 – H-hogy mit csináltál? – nézett rám megrökönyödve, de én már szándékoztam is tovább lépni, csak annyit kiabáltam utána, hogy „Kölcsön kenyér visszajár” és eltűntem a látóteréből. Persze a karma egy nagy ribanc, így pár lépés után beleütköztem a szőke csajba, akinek miután leesett, hogy kibe botlott azonnal kiült az arcára egy idegesítő mosoly, és éppen készült volna pattogni.

- Látod Allen, Lucifer is azt akarja, hogy mi ma este együtt legyünk – pillantott rám csillogó szemekkel, mire én elnevettem magam. Nem azon, ahogy a lány kinézett, hanem azon, amit mondott. Hogy Lucifer azt akarja, hogy ezzel a kiscsajjal töltsem az éjszakám? Jó vicc.

 - Ne haragudj, de Lucifer előbb akarna engem, mint azt, hogy te meg én együtt legyünk – néztem a szőkére jókedvűen. A lány arcára egy zavarodott tekintet ült ki, én pedig a vállára raktam a kezem. – Lucifer a nagybátyám, lényegében ő nevelt fel, meg még apán kívül a többi „herceg”. Az ő hibájukból van olyan személyiségem amilyen, és miattuk is lettem meleg, bocsi kiscsaj, de ez nem fog működni, keress valaki mást magadnak – húztam őszinte mosolyt az arcomra, ő pedig elfordult tőlem, és valami olyasmit motyogott, hogy „Nem hiszem el, nem lehet meleg, nem és kész!” – Ó, és ha azon gondolkoznál, hogy majd miattad hetero leszek, szeretem a barátom, és ez nem fog változni – szóltam utána, majd végleg eltűnt a tömegben, én pedig felszaladtam a lépcsőn a szobámba. Még egy csaj lekoptatása? Pipa.

A ház felső emeletére a zaj csak épphogy felszűrődött. Végigsétáltam a folyosón és az utolsó ajtón beléptem a szobámba. Az egyik legkisebb szoba volt az enyém az egész lakásban. Nem volt nagy, de teljes mértékben otthonos volt. A falakon sötétvörös és fekete színű tapéta volt, az egyik oldalon egy hatalmas tükörrel. Az ablak padlótól plafonig ért, de egy sötétítő függöny megakadályozta a fény bejövetelét. A szekrény a szoba végében foglalt helyet, ezen kívül egy íróasztal és egy franciaágy volt még bent, és ennyiből állt a szobám. Lillithé kétszer ekkora volt, jóval több szekrénnyel, és egy hatalmas ággyal. Amint becsuktam magam mögött a szobaajtót kulcsra zártam, és leültem az ágy szélére. Dominic még mindig aludt. Habár még csak délután volt lassan ideje lenne felkelnie, mert oké, megértem, hogy az éjszaka fárasztó, de nem kell végigaludni az egész napot. Az ujjaim hegyével megsimogattam az arcát, és odahajoltam hozzá egy apró puszira. Az érintésemre mocorogni kezdett, és lassan kinyitotta az egyik szemét. Mosolyogva néztem végig az arcán, ő pedig az ajtó felé pillantott. 

 - Raktál ki nyakkendőt a kilincsre?[2] – kérdezte tőlem vigyorogva. Nevetve ráztam meg a fejemet, és egy gúnyos mosolyt küldtem felé.

 - Telhetetlen – dőltem hátra az ágyban, és felé fordultam. – Különben is, a démonok nem ismerik ezt a jelzést, aki meg bejön a szobámba, azt kicsinálom.

 - Nem vagyok telhetetlen, csak nem bírom ki sokáig nélküled – ragadta meg az ingem gallérját, és odahúzott magához. Egy csókban forrtunk össze, de egy pillanatra elszakadtam tőle és szemtelenül néztem rá.

 - Vagy csak szimplán szex mániás – nevettem el magam, Dominic pedig tarkón vágott.

 - Úgy csinálsz, mintha nem élveznéd – nézett rám morcosan, amitől megint rám tört a nevethetnék. Aztán az arcvonásai megenyhültek, én pedig megint a szájára tapadtam, és most nem szándékoztam megszakítani az élvezetet. Az egyetlen jó dolog abban, hogy Dominic egész nap aludt, hogy semmiféle ruha nem akadályozott meg abban, hogy lassan lejjebb haladjak, és a mellkasát is végigcsókolhassam. Az ajkaim érintésébe a hasfalán belenyögött, a csípőjét kitolta, és teljesen átadta magát nekem. Ez mindig is egy ilyen elvesztett csata volt, itt nem büszkeségről, vagy a dominanciáról volt szó, szimplán csak annyira akartuk egymást, hogy az érintkezés első pillanatában átadtuk magunkat az érzésnek, és egymásnak. A puszta vágy vezérelte a tetteinket, és ezért nem szórakoztunk hosszabb ideig sosem egymással, túl türelmetlenek voltunk ahhoz. Dominic ujjai végigfutottak a testemen, én sem tétováztam, hangos zihálások, és sóhajok, és természetesen a levegőben tapintható vágy. Kívántuk egymást, és már nem sok kellett ahhoz, hogy a gyönyör efféle kifejezését újra együtt éljük meg. Aztán egy pillanatra mindketten ledermedtünk, és kikerekedett szemekkel néztünk egymásra. A dübörgő zenén, a hangos tömegen, és a saját véremnek őrült zubogásán, valamint a szívem hangos dobogásán keresztül is tökéletesen hallottam a lövés hangját, ahogy Dominic is. Rossz előérzetem támad, ezért lemásztam Dominicről, és felkaptam magamra az ingemet és a nadrágomat. Lerohantam az alsó emeletre, átverekedtem magamat a tömegen, végül kiértem az udvarra. Nagyjából Lillith szobájának az ablaka alatt dörrenhetett a fegyver, legalábbis hallás alapján erre következtettem. A lövés forrásához értem, és abban a pillanatban, ahogy rájöttem, hogy kik vannak itt, a kezeim közé temettem az arcom. Nem telt bele fél másodpercbe sem, feldolgoztam a helyzetet, és mérgesen vágtam rá egyet mindkét srác tarkójára. Nem lett volna kellemes, hogyha Monte tud rendesen célozni, mert Luke már rég halott lenne. Hozzáteszem ezek teljesen hülyék. Már akkor sem volt a párbajozás megszokott dolog, amikor még kiskölykök voltunk, csak a régimódiak használják még ezt a módszert, de teljes mértékben faszságnak tartom. Nem azért van a lány, hogy eldöntse melyiket akarja? De, Lillithnek ez most miért is nem sikerült?

 - Mindkettő, húzás felfelé, a pisztolyt meg ide nekem, hajrá! – parancsoltam rájuk, mire ők morcosan a kezembe nyomták a fegyvereket, és elindultak befelé, én pedig mögöttük lépdeltem, egészen fel Lillith szobájáig. Az ajtóban megálltak, és megvárták, amíg én megyek be először. Lil már éppen készült volna reagálni arra, hogy melyik srác fog bejönni, aztán felfogta, hogy én vagyok, mögöttem pedig mindkettő fiú. Zavartan pillantott végig rajtunk, én pedig egy hatalmas sóhaj kíséretében megszólaltam.

 - Most, hogy ilyen szépen tönkrebasztátok az estémet, mert igen, képzeljétek csak el, nem csak nektek voltak olyan terveitek, hogy magatokévá teszitek azt, akit szerettek – kezdtem bele a mondandómba. – Kurva gyorsan bocsánatot kértek egymástól, igen, mindenki, és itt előttem fogadjátok meg, hogy nem párbajoztok többet, köszi.

 - Attól, hogy félbeszakítottuk az enyelgésed, különben sem kérte senki, hogy ki gyere megnézni, hogy mi volt az a lövés, nem jelenti azt, hogy tíz perc múlva nem mész vissza a sráchoz, és nem dugod őt meg keményen – nézett rám egy gúnyos mosoly kíséretében Monte.

 - Ahhoz neked már semmi közöd nincsen, Kiscica – emeltem rá a tekintetem, és nem, cseppet sem nyugodt arckifejezéssel.

 - Jó, akkor most mi a franc van? – találta meg Lil is a nyelvét, aminek mindenki különösen örült, főleg én, hogy annál később szabadulok.

 - Az, hogy megakadályoztam azt, hogy ez a két degenerált megölje egymást, és megmondom, hogy most mi lesz. Luke, te szépen felfogod, hogy nem kellesz Lillithnek többnek, mint egy szimpla barát, Monte téged meg abban a pillanatban foglak kiherélni, ha még egyszer megtudom, hogy bármivel is megbántottad a húgomat. Na, innentől kezdve szépen csendben gyerekek, mert van jobb dolgom is, mint fölösleges halálokat megakadályozni – pillantottam végig rajtuk lekezelően, Lukeot pedig az ajtó felé terelgettem.

 - Nem kellett volna beleszólnod – motyogta Luke sértődötten, mire kapott tőlem még egy taslit a tarkójára.

 - Lehet, de akkor már a sírodat áshatnám, ja nem, szóval Monte a sírodat áshatná a hátsó kertben. Különben is, csak a nőstény démonra vonatkozhatna ez a „Nem kellett volna beleszólnod duma”. Sosem volt arról törvény, hogy a nőstény démon bátyja, aki meglepő módón az egyetlen gondolkozó személy negyven kilométeres körzetben, nem szólhatna bele. Na, Luke neked húzás van kifelé, nekem van jobb dolgom, nektek meg jó szórakozást – biccentettem Monte és Lil felé. Monte vigyorogva nézett vissza rám, és szólalt még meg.

 - És akkor most mész vissza megdugni a srácot, igaz?

 - Neked kuss a neved – néztem rá unottan, majd kiléptem a szobából és becsuktam magam után az ajtót. Luke már elhúzott a folyosóról, gondolom vagy le, mert megígérte Lillithnek, hogy ő szolgáltatja a zenét, vagy valamelyik haverjára rábízta ezt a feladatot, és ő hazahúzott. Megértem, de nem az én bajom.

 - Szóval most jön az a rész, hogy keményen megdugsz? – hallottam meg Dominic hangját a baloldalamról. Egy szürke farmerban, és az egyik kopott fekete pólómban ácsorgott a falnak dőlve, egy bögre kávé társaságában.

 - Ó, az biztos! – léptem oda hozzá, és egy kávé ízű csók erejéig még ezen a folyosón maradtunk. Majd visszavonultunk a szobámba, és nem, egyáltalán nem kegyelmeztem neki. Gyűlölöm beismerni, de Monténak igaza volt ezzel kapcsolatban…

---

[1] Succbus: A legenda szerint a démoni szerető éjszaka kéjes álmokat idéz elő és a halandóval alvás közben szeretkezve elszívja az életenergiáját. A kéjvágy mámorából, a beteljesült testiségből táplálkozik. Nálunk egy olyan démontípus, aki szeretkezés közben szívja el partnerei lelkét.

[2] Nyakkendő a kilincsre: Ezzel jelzik, hogy a szoba foglalt, a démonoknál ez a jelzés nem ismert, viszont Allen és Dominic gyakran járnak az emberi világba, így hozzá kellett szokniuk.