Gabe

Lucy:

Igen, tudom kicsit (nagyon) elhanyagolt lett a blog, de sajnos van még mellette kettő és közben érettségik is voltak és nem igazán volt időnk írni,de reméljük,hogy ez mostantól változik és több időnk lesz :) De írtam nektek ma egy fejit és köszönjük,hogy velünk voltatok és kitartottatok! Jó olvasást kívánok nektek! Itt egy kis zene is: Strange Magic - Stronger  

Aaron hangjára keltem fel. Arcán látszott az idegesség. Amikor végre letette a telefont nem tudtam ellenállni,hogy megkérdezzem. Annyira rossz érzés fogott el.

- Mi a gond? – szemei rám tapadtak és sugárzott belőle az aggodalom. - Ki volt az?

- Bajban vagytok. Az apám hívott – közölte haragját visszafojtva.

- Mit akart?

- Figyelmeztetett. Ami elég szokatlan dolog tőle. Találtak egy módot arra, hogy hogyan lehetne végleg elpusztítani titeket – mondta ki kimérten a szavakat. A szobában hirtelen jegessé vált minden. Kikerekedett szemekkel ültem az ágyon és úgy éreztem,hogy menten elájulok.

- Az nem lehet – suttogtam végül. – Lehetetlen, hogy megtalálták. Azonnal szólnom kell Qhuinnek! – pattantam fel és kétségbeesetten a telefonom után kutattam. Majd ő tudni fogja, hogy mit tegyünk. Oh, Lucifer, segíts meg minket.

- Hé! – szólalt fel Aaron majd nyugtatóan átölelt. – Mit találtak meg? Kérlek mondj el mindent, hogy tudjak segíteni. – Oh, én édes démonvadászom, hát nem tudod?

- Hallottál már Pandora szelencéjéről? – tettem fel a kérdést.

- Itt - ott hallottam róla egyéb mítoszokat, de ezek csak mesék nem? – szeppent meg az kis tudatlanom. Hát hogy tanítják a vadászokat? Bár jobb is lett volna,ha nem tudnak a szelencéről semmit.

- A szelence létezik és ezt a vadászok is tudják – most már.-  Belőle születtünk, ha megtalálják és újra kinyitják, nekünk annyi. A szelence minden egyes démont magába szív, remény pedig kiszabadul – csuklott el a hangom.  

- Nem gondolom, hogy apámék rábukkantak volna a szelencére. Legalább is egyelőre.

- De nyilván a hollétét már felfedték – dörzsöltem meg az arcomat. Francba, sosem gondoltam volna,hogy rájönnek egyszer bármire is. Minden esetre… – Beszélnem kell Qhuinnel – álltam fel az ágy széléről és felkapva a telefont kiviharzottam a szobából. Aaront egyedül hagytam, én pedig sebesen kerestem ki Qhuinn számát. Pár percet csörgött,aztán pedig egy örökkévalóság után felvette. Természetesen nem is várhatom el,hogy egyből felvegye az exének a telefont. De azért gondolhatná,hogy csak vészhelyzetben hívom.

- Lucy? – szólt bele.

- Igen én vagyok. Ne hidd,hogy zaklatni akarlak – kezdtem bele. – A szelencéről van szó.

- Mi történt? – váltott komolyra.

- Remélem még semmi. Nem éreztél semmi különöset a szelence körül ugye? Nyugtass meg!

- Lucy megijesztesz,mond már,hogy mi történt?

- A vadászok rájöttek,hogy létezik és valószínűleg fel is fedték a hollétét –közöltem aggódva.

- Francba! De ugye a barátodnak ehhez nincsen köze? – mélyült el a hangja. – Ha megbánt téged akkor én…

- Semmi baj Qhuinn. Nem is tudott róla,ráadásul az apja hívta fel és megfenyegetett mindenkit szerintem még őt is.

- Átkozott! – szisszent fel. – De nincsen mozgás a szelence körül. Azt egyből megérzem tudod. Ráadásul nem lesz könnyű lejutniuk a Pokolba. Mármint még ami megmaradt belőle. Jah és..

-Cscs –vágtam közbe. – Még a végén lehallgatnak minket. Azt sem kellett volna mondanod, hogy merre van, lehet pont ez volt a céljuk és csak blöfföltek.

- Igazad van. Basszus.

- Mindegy, leteszlek. Csak meg szerettem volna nyugodni és értesíteni téged. Nem szeretném,ha az újdonsült barátnőd haragudna rám,mert „nem szakadok le rólad”.Viszlát Pokol Hercege.

- Várj! – mire ezt kimondta már ki is nyomtam a telefont. Ez fájdalmas volt számomra bevallom,de most már itt van életem új szerelme. Aki már teljesen felöltözve állt előttem és kérdően pillantott rám.

- A jó hír az, hogy igazad volt, még nem szerezték meg.

- És mi a rossz hír? – kérdezte fejét egy kissé oldalra biccentve.

- Az, hogy nagyon is jól tudják, hogy hol keressék. –Nem akartam kockáztatni,hogy többet mondok neki. Szeretem és megbízok benne,de mégis…

- Francba! – szitkozódott az orra alatt.

- Igen. Hová készültél?

- Az öcsémhez. Velem jössz? – nyújtotta felém a kezét..

- Veled bárhová – fogadtam el a kezét mosolyogva. – Menjünk a kocsimmal – kaptam elő a slusszkulcsom.

- Benne vagyok.

- De én vezetek! – kacsintottam rá, majd a lehető leggyorsabban a kocsihoz szaladtam.

- Hé! Ez csalás volt.

- Bizonyítsd – nyújtottam ki a nyelvemet rá. Élvezet vele a játék. Is.

- Oh, drágám majd az ágyban bizonyítok én neked – villantott rám egy ezer wattos mosolyt, mire én kissé zavarba jöttem és csak reménykedtem, hogy nem vagyok olyan vörös,mint a hajam. Minden esetre gyorsan elfordultam és a kocsiba pattantam, de a hátam mögött éreztem, hogy jól szórakozik rajtam.

Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk a Doomsayerbe, közel is volt hozzánk, na meg persze nem úgy vezetek, mint egy száz éves. Kedvelem a gyorsaságot. Amikor leparkoltunk Aaron olyan gyorsan pattant ki a kocsiból, mintha ágyúból lőtték volna ki. De nem is csodálom, a hely teljesen fel volt dúlva. Rajtaütés történhetett. Ráadásul vadász illat van mindenhol. Francba. Az én egyetlen vadászom jelzett nekem,hogy maradjak a kocsiban,amíg ő körül néz odabent. Ugye nem hiszi, hogy végig itt fogok maradni? Arra várhat. De egy pár percig itt várakozom aztán meg bemegyek. Végül is örülhet, egy darabig szót fogadtam. Néhány perc elteltével elindultam befele a kissé romos épületbe. Amint beléptem Vean hangját halottam meg először.

- Ha-ha – nevetett fel halkan Vean. – Bocs Benedict, de ilyen nem szokott történni. Nem teljesen értem a dolgokat, de talán Aaron feltud minket világosítani.

- Pandora szelencéje kell nekik – léptem be határozottan.

- Ha jól emlékszem azt mondtam maradj a kocsiban – fordult felém mérgesen Aaron.

- Nem mondtad, jelezted. Sajnos nem volt egyértelmű a számomra – rántottam meg a vállam. Ez van édesem. Megszoksz vagy megszöksz.

- Imádom ezt a nőt! – szólalt fel Benedict,mire Aarontól egy szúrós tekintetett kapott, az angyal meg csak egy vállrándítással válaszolt.

- Ah. Rátérnénk végre a lényegre? – találta meg végre a hangját Vean. A sebei már kezdtek begyógyulni.

- Mint mondtam, a szelence kell nekik – ismételtem meg magamat.

- Azért, hogy végleg eltöröljenek titeket a föld színéről – fejezte be a mondatot az én kis vadászom. Súlyos csend telepedett a társaságra.

- Remek – sóhajtott fel Benedict és Vean. Jó látni,hogy az angyal is aggódik a sorsunk miatt.

- Szóval? Van valakinek valami ötlet? – tette fel az egymilliós kérdést Aaron.

Benedict megrázta a fejét és Vean felé lépett, majd kezét a vállára tette, amitől egyből gyógyulni kezdett, bár nem volt elragadtatva a gesztustól. Az angyalon meg ahogy láttam ezt nagyon is élvezte.

-  Nézd, hát Gabet mondjuk, felhívhatnám, de úgysem segítene – szólalt meg végül  és azt hiszem ezt inkább Aaronnak címezte, aki viszont értetlenül kérdezett vissza.

 - Hogy kit? - pislogott rá.

- Vean! Beszélhetnék veled négyszemközt? Addig a srácok megbeszélik ezt a Gabees dolgot – néztem rá komolyan,mire bólintott és bementünk az irodába.

- Nem szeretnéd a barátod előtt mondani? – húzta fel a szemöldökét.

- Ne érts félre, bízom benne, de ki tudja,hogy raktak-e rá poloskát vagy bármi. Szeretnék óvatos lenni.

- Mit szeretnél?

- Csak elmondani,hogy beszéltem Qhuinnel és egyenlőre még nincsenek a szelence közelében. Mindenképpen szól,ha valami változik.

- Elvitték Phant – közölte fájdalmasan.

- Mi? De hát…Hogyan?

- Túlerőben voltak, ránk törtek és letudtak gyűrni jó sok altatóval. Csodálkoztam is,hogy nem öltek meg. Szerintem élve kellünk nekik jelenleg és Phannal tudnak minket zsarolni – közölte a tényeket kissé bosszúsan.

- Hogy fogunk ebből kilábalni? – sóhajtottam.

- Valahogy meg fogjuk oldani. Nem hagyom, hogy Phant bántsák, ha csak egy hajszála is görbül, én habozás nélkül megölöm őket. És ha kiderül,hogy a bátyja is benne volt a buliban, ne haragudj de nem leszek rád tisztelettel.

- Ne aggódj. Attól nem félek,hogy benne van. Inkább csak attól,hogy valahogy a tudta nélkül az apja lenyomozza. De ha erre kerülne sor, én magam ölöm meg – közöltem villogó szemekkel.

- Úgy legyen. Egyébként meg, meddig akarod Qhuinn előtt titkolni,hogy a gyermekét várod?  - tehát rájött a titkomra, nem csalódtam benne, ő az első a,ki érzékelte.

- Ameddig csak lehet. Messze van, ki tudja mire visszajön addigra meg is szülhetek és mondhatnám azt is ne,ki,hogy ő Aaroné.

- Csak egy jó tanács kislány. Egy utódot hordasz a szíved alatt. Királyi sarjat és az apának joga lenne erről tudni. A másik meg …

- Egyről volt szó nem? – vágtam közbe mosolyogva mire ő felnevetett.

- Tényleg halálian belevaló csaj vagy. Szóval azt akartam még mondani,hogy jobban rejtsd el a szagod,ha nem akarod,hogy az olyan kifinomult orrú démonok,mint én megtudják a titkod.

- Köszönöm a tanácsokat, az utóbbit megfogadom, az előbbit pedig még átgondolom – közöltem vele szívélyesen majd visszatértünk a többiekhez.