Lucy:
Az a látomás nem
hazudhat. Főleg, hogy ekkora erősséggel tört rám. Qhuinn, elment már nem érzem
a jelenlétét a közelben. De vissza fog térni, hatalmas erővel. De most nem
kellene ezzel foglalkoznom. Az oldalamra fordultam és végigmértem Aaron nyugodt
testét. Szőkésbarna haja kissé az arcába lógott, az egyik keze a tökéletesen
kidolgozott kockáin volt, a másik pedig lelógott az ágyról. Feltámaszkodtam,
hogy egy kicsit felülnézetből is megnézzem magamnak. Olyan nyugodtan alszik.
Közelebb kúsztam hozzá és fölé hajoltam. Ami nem volt túl jó ötlet, mert a
frászt hozta rám. Hirtelen elkapta a karomat és maga alá gyömöszölt, mint
valami takarót. Szinte azonnal a számra tapadt, a keze felfedező útra indult a
combomtól egészen a hasamig. Szája időközben lekúszott a nyakamra én pedig
egyre szaporábban kezdtem venni a levegőt. A hátam alá nyúlt és egy mozdulattal
kikapcsolta a melltartómat, amit alig egy órája vettem fel újra. De nem bántam,
egyáltalán nem. Még többet akartam. Aaron az útban lévő ruhadarabot elhajította
a lehető legmesszebbre, majd felemelkedett és csillogó szemekkel végignézett
rajtam. – Gyönyörű vagy – lihegte. Ettől a mondatától még a lélegzetem is
elállt. Mindkét kezemmel felnyúltam és a nyakára fontam a karom, majd egy
mozdulattal magamhoz húztam egy lassú és forró csókra. Újra visszacsöppentünk a
vággyal teli állapotba. Miközben csókolóztunk szinte alig érzékeltem, hogy
lekerült rólam a bugyim, olyan gyorsan történt minden. Majd ezek után, mintha a
világ megszűnt volna létezni egy pillanatra. A szemembe nézett és legyűrve vad
vágyát - előtérbe helyezve engem,- lassított a tempón. Megnyugtatott a lágy
simogatásával, a forró apró csókjaival a nyakamon és a homlokomon. Majd a
szegycsontom felé haladt, mind eközben a kezei minden felé barangolt. Simogatta
a hajam, a hasam, a combom külső oldalát. Szép lassan lenyugtatott. Utána
hallottam egy kattanást, egy nagyon közeli kattanást. Ó, te jó…
- Bocsi kicsim, hogy így
rád török, de… - lépett be anya a szobába és hallgatott el egyből.
- Anya, baszki! Ne már!
– rántottam magamra a takarót idegesen, mire a kiáltásomra felocsúdott a
bambulásából és kezdte felfogni a történteket.
- Jó estét Miss Hill –
kapta fel a takaró alatt az alsónadrágját Aaron majd felpattant. – Tudja, most
igazán kezet fognék magával, de hmm… szóval érti.
- Hűha. Akkor én most
megyek, és majd ezt még megbeszéljük. Azt hiszem – halkult el a hangja.
- Ígérem, mindent
elmagyarázok – kiáltottam utána.
- Ez elég vicces volt.
- Vicces? Annak
tartottad? Egyáltalán le fogunk valaha feküdni? Bár, lehet, hogy Qhuinn rám
szórt valami balszerencsét – sóhajtottam fel csalódottan.
- Ugyan. Van még időnk,
én tudok várni – ölelt meg hátulról és egy puszit nyomott a nyakamra.
Qhuinn:
Oké. Egy kicsit
meglepődtem Nyxen. Tényleg sokat változott az évek során. Bár agyilag nem
hinném, de személyiségileg azt kell mondjam, hogy le a kalappal előtte. A
plafont bámultam továbbra is és azon gondolkoztam, hogy körbe kéne néznem egy
kicsit. Nagy nehezen felültem és rávettem magamat, hogy a lábaim mozgásnak
eredjenek. Kiléptem az ajtón és elgondolkozva néztem körbe. Most jobbra menjek
vagy inkább balra? Hm. Legyen a bal. Egy elég hosszú folyosón kellett
végigsétálnom, míg el nem érkeztem a végére, ahol egy vörös ajtó állt. Érdekesnek
találtam és eléggé vonzott az, amit odabentről éreztem. Már éppen nyúltam volna
a kilincs felé, mire egy semmiből jövő kéz visszarántott. – A helyedben nem
nyitnám ki azt az ajtót – figyelmeztetett mogorván a nálam körülbelül fél
fejjel alacsonyabb, barna hajú srác.
- Te meg ki vagy? –
kérdeztem érdeklődve.
 |
| Elliot |
- Ó, bocsi. Talán csak
egyszer találkoztunk életünkben és akkor is még kicsik voltunk. Ne aggódj, nem
várom el, hogy megismerj. Elliot Lane – nyújtott kezet felém, amit egy kis vacillálás
után viszonoztam. Ahogy elnéztem a srácot eléggé laza típus, a szagából ítélve
szeret cigizni és van egy kis flegma stílusa. A testét beborító tetoválások pedig érdekesek voltak. - Egyébként meg [1]Abbadon
fia vagyok.
- Gondolom, nekem nem
kell bemutatkoznom – mosolyodtam el.
- Úgy ismerlek, mint a
tenyeremet, mert veled ellentétben én emlékszem rád. Bevallom egy kicsit rosszul
esett, hogy nem ismertél fel.
- Mit szólnál, ha
elszívnánk egy békepipát? – ajánlottam fel, mire Elliot szemei felcsillantak.
Fura. Teljesen más a személyisége, mint az apjának. De úgy érzem, jól
megleszünk.
- Benne vagyok!
- Akkor menjünk vissza
a szobámba. Láttam Nyx cuccai között egy doboz cigit. Majd azt lenyúljuk –
intettem egyet a levegőben.
- Nem fog kinyírni
ezért?
- Ugyan. Esélye sincs –
nevettem el magamat és elképzeltem, ahogy majd nekem akar rontani, mert turkáltam
a holmija közt. De ami azt illeti nem is kutattam, csak megláttam és elvettem.
- Úgy látom ez a mosoly
megmaradt neked.
- He? – tört ki belőlem
hirtelen, mert egyáltalán nem értettem.
- Akkor ezek szerint te
még nem vetted észre. Amikor Nyxre gondolsz, mindig mosolyogsz magadban.
- Baromság –
legyintettem és ezzel le is zártam Elliottal a témát.
[1] A pokol
egyik hercege. Ismert még ’’A Romboló’’ néven. Anarhiát és káoszt szül. Ő az
ura azoknak a démonsáskáknak, akik emberek arcait, skorpiók farkait, és
szárnyas lovak testét viselik. Ne keverd össze Abaddont Apollyonnal (a
pusztítás angyalával), aki az abyss kulcsait őrzi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése