Meglepetés

Aaron:

Ezt nem hiszem el. Eljövök ebbe a romkocsmába és itt találom meg az öcsémet. Csak itt áll előttem és néz ki a fejéből, mintha mi sem történt volna. Na, nem ezt nem fogja megúszni. Olyat kap tőlem, hogy a fal adja a másikat. Idegesen lépkedtem felé, miközben a kezemet már ökölbe szorítottam. Viszonylag hamar odaértem hozzá, de nekem olyan érzésem volt, mintha órák óta kutyagolnék felé. Mélyen belenéztem a szemébe, viszonylag állta a tekintetemet. Az ökölbe szorított kezemet villámgyorsan felemeltem, majd behúztam neki egy isteneset. Phan a nagy ütéstől hátra esett volna, azonban a Carnivean nevű démon azonnal elkapta.

- Ezt azért kaptad, mert egy szó nélkül leléptél - hánytam a szemébe idegesen.

 - Semmit nem változtál -  szólalt meg pimaszul.

 - Viszont én rád sem ismerek. Mit keresel itt egy démonnal?

 - Ezt én is kérdezhetném tőled - vágott vissza. Hát én komolyan mondom, ha így folytatja, akkor a mai nap folyamán még fog kapni tőlem. - Nekem jó okom volt rá.

 - Nekem is - vont vállat, mire én összehúzott szemöldökkel bámultam rá. - Mindegy nem érdekes – vágta rá elpirulva.

 - Bocs, hogy így félbeszakítom ezt a családi idillt, de miért hívtatok ide? – lépett be az ajtón egy barna hajú elég erős kisugárzású démon. Ki ez a bohóc?

 - Aleeeeex – futott oda hozzá boldogan Lucy és váratlanul megölelte. A srác egy kissé álmosan, de viszonozta az ölelést. Felemelt szemöldökkel fordultam az akkor már észhez tért Qhuinnhez. A démonkirály fia kissé morcosan és féltékenyen bámult barátnője és Alex felé, majd egy nagyobb lélegzetet véve megszólalt.

 - Tudom, hogy más irányba hajlasz, de ettől függetlenül még mindig előjön a területféltő ösztönöm. -  Egy pillanat! Ez a srác meleg?

 - És milyen jól teszi – mosolyodott el álmosan.  

 - Ne húzd ki a gyufát.

 - Qhuinn! – szólt rá Lucy erőteljesen – Hagyd abba – Qhuinn csak egy halk morgást hallatott válaszként. Amíg a többiek beszélgettek, nekem eszembe jutott, hogy van egy befejezetlen ügyem az öcsémmel. Visszafordultam felé, de ő már sehol nem volt. A picsába veled Phantasm Holmes! Mindig is ki tudtad használni a helyzetet a menekülésre. Egy pillanat! Hova tűnt a kóceráj tulajdonosa? A fejemet ide-oda kapkodva kerestem őket a tekintetemmel, de sehol se láttam őket. Észrevettem az emeletre vezető lépcsőt és nagy sebességre kapcsolva elindultam felé. A lépcsőfokokat kettesével vettem, míg fel nem értem egy hatalmas folyosóra. Előttem körülbelül vagy húsz ajtó volt. Most nyissak be mindenhova? Ez így nem fog menni. Elkezdtem fülelni, hátha hallok valami beszélgetést. Hát, beszélgetést nem hallottam, de kapkodó lélegzeteket és cuppogást igen. Akaratlanul is a „hang” irányába indultam. Az utam a folyosó végére vezetett, ahol a sarokba dőlve két árnyék lapult. Amikor közelebb értem, megrökönyödve vettem ki az árnyak alakját. Phan aprókat lélegzett, míg Carnivean hevesen csókolta a nyakát. A látványtól azt hittem, hogy elhányom magam. Ez mégis, hogy a francba lehetséges? Az én öcsém nem lehet… meleg. És, ha igaz is, miért nem vette észre senki se a családból? A fenébe Aaron mit tátod itt a szád szólalj már meg végre! Szólásra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki belőle. Ami pedig a legjobb volt, hogy a gerlepár észre se vett. Mily meglepő. Phan a démon pólója alá nyúlt és vágytól fűtve kezdte el lerángatni róla. Oké, most már igazán meg kellene találnom a hangomat.

 - Phan! – szólaltam meg élesen, mire mindketten ijedten rebbentek szét. – Te meg mi a faszt csinálsz?

 - Meglepetés?