Visszatérés

Qhuinn:

Hol vagyok? – néztem körül nagyokat pislogva a színtiszta fehérségben. Mi a fene történt? –Lucy! –kiáltottam kétségbeesve, de csak a saját visszhangomat hallottam. Nem. Nem, ez nem lehet. Nem halhattam meg! Még nem! Dühösen futásnak eredtem, és addig szaladtam, míg egy fekete ajtóhoz nem értem. Megtorpantam, majd átgondolva a dolgokat, lassan közelítettem felé. Remegő kézzel megfogtam a kilincset.

- Ha átmész azon az ajtón, akkor sosem térhetsz vissza!- szólalt meg mögöttem egy kislányos hang. Gyorsan hátrafordultam, hogy megnézzem a váratlan ismeretlent. Egy szőke, göndör hajú, gyönyörű nőt pillantottam meg.

- Te kivagy?

- Fogalmazzunk úgy, hogy az őrangyalod és egyben egy barát – kaptam meg a rövid választ.

- Az őrangyalom, nevetnem kell, de ezt kérlek, nézd el nekem. Hisz, egy démonnak őrangyal? Mekkora őrültség ez?

- Mindenki ezt kérdezi – mosolyodott el halványan. 

- Ha már így a kérdéseknél tartunk. Miért vagyok itt? És mégis hol a fenében vagyok? De a legfontosabb, hogyan juthatok ki innen? – zúdítottam rá a kérdéseimet.

- Egyszerre csak egy kérdés, Sátán fia. – Ó, hát tudja ki vagyok. Bár ez nem nagyon lep meg. Miért is nem csodálkozom?!

- Rendben van, elnézést.

- Semmi gond, ez mindenkivel előfordul – rántotta meg a vállát.  

- Miért vagyok itt?

- Mert haldokolsz.

- Szóval még nem haltam meg? – kérdeztem reménykedve.

- Még nem teljesen. Jelenleg a két világ között vagy – felelte nyugodt hangnemben, én pedig beleharaptam a számba. Rossz szokás, amikor feszült vagyok, vagy éppen valami fontos dolgon rágódom, általában ezt csinálom.

- Hogy juthatok ki?

- Úgy, hogy nem adod fel. És reménykedsz a szerencsédben.

- Ezt meg hogy érted? – ráncoltam össze a homlokomat.

- A barátaid jelenleg küzdenek az életben maradásodért. Úgy néz ki, hogy a Loren nevű démon már intézkedett is.

- Loren? – kérdeztem a szemöldökömet felhúzva. Mégis honnan tudja, hogy a barátaim éppne mit csinálnak?

- Igen – bólintott mereven. – Nem tudod, hogy ki ő valójában igaz? Nem vagy rá kíváncsi?

- Elég jól ismerem Lorent. A legjobb barátom, és ha valamit el akar nekem mondani, akkor majd elmondja. Bármi is az, tőle akarom hallani.

- Bölcs dolog tőled. Tiszteled a barátaidat. Ez tetszik – helyeselt a szőkeség.

- Szóval, nincs más dolgom csak életben maradni, és várni?

- Igen.

- Tudod nem vagy valami bőbeszédű. Ráadásul nagyon titokzatos is vagy - néztem mélyen a tengerkék szemébe. – Legalább a nevedet áruld el. Az enyém Qhuinn, de gondolom, már tudod. – Nagyot sóhajtott, majd kis idő után felelt.

Rose

- Rose. A nevem Rose. És azt hiszem, hogy most már menned kell. – Amint ezt kimondta, hirtelen megvakított a fény. Hatalmas szél támadt, ami térdre kényszerített. A karomat a szemem elé emeltem, úgy próbáltam meg védekezni, kevés sikerrel. Behunytam a szememet, és mire újra kinyitottam, azon kaptam magam, hogy a földön fekszek levegőért kapkodva. Körülöttem pedig vannak valakik.

- Qhuinn! – ugrott rám egy ismerős lány. – Annyira aggódtam!

- L - Lucy? – kérdeztem kitisztult aggyal és látással.

- Igen!

- Haver a frászt hoztad ránk – ölelt meg Loren is.

- Qhuinn!- szólalt meg egy igen ideges hang. – Te idióta! – törölte le a könnyeit Sally mosolyogva.

- Tudom – vigyorodtam el.

- Bocs… mindenért. Tényleg – nyújtotta felém a kezét Aaron.

- Semmi gond, haver – fogadtam el a felajánló kezet.  – Loren! – néztem rá barátomra. – Köszönöm! Tudom, hogy a te érdemed az, hogy nem patkoltam el.

- Ezt meg honnan tudod?

- Egy barátom mondta nekem – feleltem röviden.

- Nincs több kérdésem – vigyorodott el. – De ami azt illeti, inkább Carniveannak köszönd az életed.

- Carnivean? – húztam fel a szemöldököm.

- Bizony. Személyesen és élőben – villantott egy számomra ötezer wattos mosolyt.

- Köszönöm.

- Igazán, nincs mit. Majd meghívsz egy Démon könnyére – legyintett egyet szórakozottan. Ezek után nem igazán foglalkoztam vele, ugyanis a figyelmemet a mellette álló srác kötötte le.

- És te ki vagy? – kérdeztem vonakodva.

- Phantasm Holmes.

- Az öcsém – felelte Aaron.