Gabe

Lucy:

Igen, tudom kicsit (nagyon) elhanyagolt lett a blog, de sajnos van még mellette kettő és közben érettségik is voltak és nem igazán volt időnk írni,de reméljük,hogy ez mostantól változik és több időnk lesz :) De írtam nektek ma egy fejit és köszönjük,hogy velünk voltatok és kitartottatok! Jó olvasást kívánok nektek! Itt egy kis zene is: Strange Magic - Stronger  

Aaron hangjára keltem fel. Arcán látszott az idegesség. Amikor végre letette a telefont nem tudtam ellenállni,hogy megkérdezzem. Annyira rossz érzés fogott el.

- Mi a gond? – szemei rám tapadtak és sugárzott belőle az aggodalom. - Ki volt az?

- Bajban vagytok. Az apám hívott – közölte haragját visszafojtva.

- Mit akart?

- Figyelmeztetett. Ami elég szokatlan dolog tőle. Találtak egy módot arra, hogy hogyan lehetne végleg elpusztítani titeket – mondta ki kimérten a szavakat. A szobában hirtelen jegessé vált minden. Kikerekedett szemekkel ültem az ágyon és úgy éreztem,hogy menten elájulok.

- Az nem lehet – suttogtam végül. – Lehetetlen, hogy megtalálták. Azonnal szólnom kell Qhuinnek! – pattantam fel és kétségbeesetten a telefonom után kutattam. Majd ő tudni fogja, hogy mit tegyünk. Oh, Lucifer, segíts meg minket.

- Hé! – szólalt fel Aaron majd nyugtatóan átölelt. – Mit találtak meg? Kérlek mondj el mindent, hogy tudjak segíteni. – Oh, én édes démonvadászom, hát nem tudod?

- Hallottál már Pandora szelencéjéről? – tettem fel a kérdést.

- Itt - ott hallottam róla egyéb mítoszokat, de ezek csak mesék nem? – szeppent meg az kis tudatlanom. Hát hogy tanítják a vadászokat? Bár jobb is lett volna,ha nem tudnak a szelencéről semmit.

- A szelence létezik és ezt a vadászok is tudják – most már.-  Belőle születtünk, ha megtalálják és újra kinyitják, nekünk annyi. A szelence minden egyes démont magába szív, remény pedig kiszabadul – csuklott el a hangom.  

- Nem gondolom, hogy apámék rábukkantak volna a szelencére. Legalább is egyelőre.

- De nyilván a hollétét már felfedték – dörzsöltem meg az arcomat. Francba, sosem gondoltam volna,hogy rájönnek egyszer bármire is. Minden esetre… – Beszélnem kell Qhuinnel – álltam fel az ágy széléről és felkapva a telefont kiviharzottam a szobából. Aaront egyedül hagytam, én pedig sebesen kerestem ki Qhuinn számát. Pár percet csörgött,aztán pedig egy örökkévalóság után felvette. Természetesen nem is várhatom el,hogy egyből felvegye az exének a telefont. De azért gondolhatná,hogy csak vészhelyzetben hívom.

- Lucy? – szólt bele.

- Igen én vagyok. Ne hidd,hogy zaklatni akarlak – kezdtem bele. – A szelencéről van szó.

- Mi történt? – váltott komolyra.

- Remélem még semmi. Nem éreztél semmi különöset a szelence körül ugye? Nyugtass meg!

- Lucy megijesztesz,mond már,hogy mi történt?

- A vadászok rájöttek,hogy létezik és valószínűleg fel is fedték a hollétét –közöltem aggódva.

- Francba! De ugye a barátodnak ehhez nincsen köze? – mélyült el a hangja. – Ha megbánt téged akkor én…

- Semmi baj Qhuinn. Nem is tudott róla,ráadásul az apja hívta fel és megfenyegetett mindenkit szerintem még őt is.

- Átkozott! – szisszent fel. – De nincsen mozgás a szelence körül. Azt egyből megérzem tudod. Ráadásul nem lesz könnyű lejutniuk a Pokolba. Mármint még ami megmaradt belőle. Jah és..

-Cscs –vágtam közbe. – Még a végén lehallgatnak minket. Azt sem kellett volna mondanod, hogy merre van, lehet pont ez volt a céljuk és csak blöfföltek.

- Igazad van. Basszus.

- Mindegy, leteszlek. Csak meg szerettem volna nyugodni és értesíteni téged. Nem szeretném,ha az újdonsült barátnőd haragudna rám,mert „nem szakadok le rólad”.Viszlát Pokol Hercege.

- Várj! – mire ezt kimondta már ki is nyomtam a telefont. Ez fájdalmas volt számomra bevallom,de most már itt van életem új szerelme. Aki már teljesen felöltözve állt előttem és kérdően pillantott rám.

- A jó hír az, hogy igazad volt, még nem szerezték meg.

- És mi a rossz hír? – kérdezte fejét egy kissé oldalra biccentve.

- Az, hogy nagyon is jól tudják, hogy hol keressék. –Nem akartam kockáztatni,hogy többet mondok neki. Szeretem és megbízok benne,de mégis…

- Francba! – szitkozódott az orra alatt.

- Igen. Hová készültél?

- Az öcsémhez. Velem jössz? – nyújtotta felém a kezét..

- Veled bárhová – fogadtam el a kezét mosolyogva. – Menjünk a kocsimmal – kaptam elő a slusszkulcsom.

- Benne vagyok.

- De én vezetek! – kacsintottam rá, majd a lehető leggyorsabban a kocsihoz szaladtam.

- Hé! Ez csalás volt.

- Bizonyítsd – nyújtottam ki a nyelvemet rá. Élvezet vele a játék. Is.

- Oh, drágám majd az ágyban bizonyítok én neked – villantott rám egy ezer wattos mosolyt, mire én kissé zavarba jöttem és csak reménykedtem, hogy nem vagyok olyan vörös,mint a hajam. Minden esetre gyorsan elfordultam és a kocsiba pattantam, de a hátam mögött éreztem, hogy jól szórakozik rajtam.

Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk a Doomsayerbe, közel is volt hozzánk, na meg persze nem úgy vezetek, mint egy száz éves. Kedvelem a gyorsaságot. Amikor leparkoltunk Aaron olyan gyorsan pattant ki a kocsiból, mintha ágyúból lőtték volna ki. De nem is csodálom, a hely teljesen fel volt dúlva. Rajtaütés történhetett. Ráadásul vadász illat van mindenhol. Francba. Az én egyetlen vadászom jelzett nekem,hogy maradjak a kocsiban,amíg ő körül néz odabent. Ugye nem hiszi, hogy végig itt fogok maradni? Arra várhat. De egy pár percig itt várakozom aztán meg bemegyek. Végül is örülhet, egy darabig szót fogadtam. Néhány perc elteltével elindultam befele a kissé romos épületbe. Amint beléptem Vean hangját halottam meg először.

- Ha-ha – nevetett fel halkan Vean. – Bocs Benedict, de ilyen nem szokott történni. Nem teljesen értem a dolgokat, de talán Aaron feltud minket világosítani.

- Pandora szelencéje kell nekik – léptem be határozottan.

- Ha jól emlékszem azt mondtam maradj a kocsiban – fordult felém mérgesen Aaron.

- Nem mondtad, jelezted. Sajnos nem volt egyértelmű a számomra – rántottam meg a vállam. Ez van édesem. Megszoksz vagy megszöksz.

- Imádom ezt a nőt! – szólalt fel Benedict,mire Aarontól egy szúrós tekintetett kapott, az angyal meg csak egy vállrándítással válaszolt.

- Ah. Rátérnénk végre a lényegre? – találta meg végre a hangját Vean. A sebei már kezdtek begyógyulni.

- Mint mondtam, a szelence kell nekik – ismételtem meg magamat.

- Azért, hogy végleg eltöröljenek titeket a föld színéről – fejezte be a mondatot az én kis vadászom. Súlyos csend telepedett a társaságra.

- Remek – sóhajtott fel Benedict és Vean. Jó látni,hogy az angyal is aggódik a sorsunk miatt.

- Szóval? Van valakinek valami ötlet? – tette fel az egymilliós kérdést Aaron.

Benedict megrázta a fejét és Vean felé lépett, majd kezét a vállára tette, amitől egyből gyógyulni kezdett, bár nem volt elragadtatva a gesztustól. Az angyalon meg ahogy láttam ezt nagyon is élvezte.

-  Nézd, hát Gabet mondjuk, felhívhatnám, de úgysem segítene – szólalt meg végül  és azt hiszem ezt inkább Aaronnak címezte, aki viszont értetlenül kérdezett vissza.

 - Hogy kit? - pislogott rá.

- Vean! Beszélhetnék veled négyszemközt? Addig a srácok megbeszélik ezt a Gabees dolgot – néztem rá komolyan,mire bólintott és bementünk az irodába.

- Nem szeretnéd a barátod előtt mondani? – húzta fel a szemöldökét.

- Ne érts félre, bízom benne, de ki tudja,hogy raktak-e rá poloskát vagy bármi. Szeretnék óvatos lenni.

- Mit szeretnél?

- Csak elmondani,hogy beszéltem Qhuinnel és egyenlőre még nincsenek a szelence közelében. Mindenképpen szól,ha valami változik.

- Elvitték Phant – közölte fájdalmasan.

- Mi? De hát…Hogyan?

- Túlerőben voltak, ránk törtek és letudtak gyűrni jó sok altatóval. Csodálkoztam is,hogy nem öltek meg. Szerintem élve kellünk nekik jelenleg és Phannal tudnak minket zsarolni – közölte a tényeket kissé bosszúsan.

- Hogy fogunk ebből kilábalni? – sóhajtottam.

- Valahogy meg fogjuk oldani. Nem hagyom, hogy Phant bántsák, ha csak egy hajszála is görbül, én habozás nélkül megölöm őket. És ha kiderül,hogy a bátyja is benne volt a buliban, ne haragudj de nem leszek rád tisztelettel.

- Ne aggódj. Attól nem félek,hogy benne van. Inkább csak attól,hogy valahogy a tudta nélkül az apja lenyomozza. De ha erre kerülne sor, én magam ölöm meg – közöltem villogó szemekkel.

- Úgy legyen. Egyébként meg, meddig akarod Qhuinn előtt titkolni,hogy a gyermekét várod?  - tehát rájött a titkomra, nem csalódtam benne, ő az első a,ki érzékelte.

- Ameddig csak lehet. Messze van, ki tudja mire visszajön addigra meg is szülhetek és mondhatnám azt is ne,ki,hogy ő Aaroné.

- Csak egy jó tanács kislány. Egy utódot hordasz a szíved alatt. Királyi sarjat és az apának joga lenne erről tudni. A másik meg …

- Egyről volt szó nem? – vágtam közbe mosolyogva mire ő felnevetett.

- Tényleg halálian belevaló csaj vagy. Szóval azt akartam még mondani,hogy jobban rejtsd el a szagod,ha nem akarod,hogy az olyan kifinomult orrú démonok,mint én megtudják a titkod.

- Köszönöm a tanácsokat, az utóbbit megfogadom, az előbbit pedig még átgondolom – közöltem vele szívélyesen majd visszatértünk a többiekhez.  

Kellemes karácsonyt!

Kedves olvasók! Áldott,békés karácsonyt kívánunk! :) 

Nessa,Pepii

Pandora szelencéje

Aaron:

A csodálatos együttlétünk után ideje volt kikelni az ágyból és felöltözni. Elhihetitek nem volt sok kedvem hozzá, de sajnos nem heverészhetek egész nap az ágyban. Nagy meglepetésemre a telefonom csörgésére lettem figyelmes. Na most vagy megint Qhuinn az vagy pedig Phan, mert a vadászok általában telepatikusan keresnek, ugyanis így sokkal biztonságosabb, kevés az esélye annak, hogy lehallgatnak minket. És igen valamennyi természetellenes erővel minket is megáldott a sors. Szuper nem? Szerintem is. Nyögve feltápászkodtam és a mellettem lévő éjjeli szekrény felé nyúltam, ahol már vadul rezgett a mobilom. A szám számomra ismeretlen volt, gondoltam, hogy megint Qhuinn az így minden gond nélkül felvettem.

- Szia haver! Na hogy ment?

- Hm, amint hallom elég jól érzed magad a démonok között, fiam – szólalt meg a vonal mögött egy mély, ismerős hang.

- Apa.

- Na, mi az? Nem is örvendsz az öregednek? Azt csicseregték a madarak, hogy nem végzed a dolgod.

- Jól mondták - vágtam vissza.

- Ezt sajnálattal hallom. Azt hittem neked több eszed van, mint annak a hasznavehetetlen öcsédnek. De már látom, hogy nincs köztetek semmi különbség.

- Ja, hát abban nem különbözünk, hogy többé nem akarunk rád hallgatni és a te utasításaidat követni. Phannak időben megjött az esze, csak azt bánom, hogy nekem akkor még nem.

- Milyen éles lett a nyelved hirtelen ebben az egy hétben – nevetett fel rekedten. – Élvezd ki, amíg csak lehet és üdvözlöm a kis démon barátnődet. Lassan el kéne tőle búcsúznod, ugyanis találtunk egy módot arra, hogy hogyan tűnhetnek el végleg ezek a férgek a Földről.

- Mégis milyen módot?

- Óh, okos vagy te. Hidd el nem kell megmondanom, rájössz majd magadtól is – ezzel megszakadt a vonal. A rohadt életbe!

- Mi a gond? – ébredt fel Lucy, édes álmából. – Ki volt az?

- Bajban vagytok. Az apám hívott.

- Mit akart? – nézett mélyen a szemembe életem szerelme.

- Figyelmeztetett. Ami elég szokatlan dolog tőle. Találtak egy módot arra, hogy hogyan lehetne végleg elpusztítani titeket – mondtam ki kimérten a szavakat. A szobában hirtelen jegessé vált minden. Lucy kikerekedett szemekkel ült az ágyon és teljesen elsápadt.

- Az nem lehet – suttogta. – Lehetetlen, hogy megtalálták. Azonnal szólnom kell Qhuinnek! – pattant fel és kétségbeesetten a telefonja után kutatott.

- Hé! – léptem hozzá és átölelve megnyugtattam. – Mit találtak meg? Kérlek mondj el mindent, hogy tudjak segíteni.

- Hallottál már Pandora szelencéjéről[1]?

- Itt - ott hallottam róla egyéb mítoszokat, de ezek csak mesék nem? – lepődtem meg.

- A szelence létezik és ezt a vadászok is tudják. Belőle születtünk, ha megtalálják és újra kinyitják, nekünk annyi. A szelence minden egyes démont magába szív, remény pedig kiszabadul.

- Nem gondolom, hogy apámék rábukkantak volna a szelencére. Legalább is egyelőre.

- De nyilván a hollétét már felfedték – dörzsölte meg az arcát. – Beszélnem kell Qhuinnel – állt fel az ágy széléről és felkapva a telefont kiviharzott a szobából. Egyedül maradtam a gondolataimmal és próbáltam emésztgetni a hallottakat. A rohadt mocskos életbe! Hogy mindig történik valami és mindig keresztbe tesz nekem az apám. Azt hiszem jobb, ha most megyek és meglátogatom a drágalátos öcsémet és az őrült pasiját. Együtt talán könnyebben kitervelünk valamit. Ha kell, harcolni fogunk. Tudom már melyik oldalt választottam. Gyorsan magamra kaptam a pólóm meg a földön heverő bőrdzsekim, majd kiviharoztam az előszobába. Kintről hallottam Lucy aggodalmakkal teli hangját, felvettem a cipőmet és kiléptem a bejárati ajtón. Akkor fejezte be a telefonálást. Rám nézett és nagyot sóhajtott.

Pandora és a szelence

- A jó hír az, hogy igazad volt, még nem szerezték meg.

- És mi a rossz hír? – kérdeztem fejemet egy kicsit oldalra biccentve. 

- Az, hogy nagyon is jól tudják, hogy hol keressék.

- Francba! – szitkozódtam az orrom alatt.

- Igen. Hová készültél?

- Az öcsémhez. Velem jössz? – nyújtottam felé a kezem.

- Veled bárhová – fogadta el a kezemet mosolyogva. – Menjünk a kocsimmal – kapta elő a slusszkulcsát.

- Benne vagyok.

- De én vezetek! – kacsintott rám, majd a kocsihoz szaladt.

- Hé! Ez csalás volt.

- Bizonyítsd – nyújtotta ki a nyelvét.

- Oh, drágám majd az ágyban bizonyítok én neked – villantottam rá egy ezer wattos mosolyt, mire annyira vörös lett, mint a haja és gyorsan bepattant a kocsiba.  

Nem kellett sok idő, hogy odaérjünk a Doomsayerbe, elég közel volt Lucyékhoz. Amikor leparkoltunk szinte kipattantam a kocsiból, Lucynak intettem, hogy maradjon itt és rohanásba kezdtem.

- Phan! – rontottam be az ajtón. Belül dulakodás nyomai látszódtak. Felborult asztalok, törött poharak és székek.

- Phan! – kiáltottam még egyszer. A hangomra nyöszörgést és morgást hallottam meg a bárpult mögül. Azonnal odasiettem, utat törve magam előtt. Legnagyobb meglepetésemre Veant találtam meg a szilánkok között, vérben úszva és füstölögve. Segítettem neki felállni, majd leültettem egy épségben maradt székre.

- V-vadászok. Apád. Altató. Nyílpuska. Phant elvitték – nyögte fájdalmakkal a szemében.

- Nyugi haver, minden rendben lesz. Most még ne beszélj, előbb épülj fel.

- Bassza meg! – szólalt meg mögöttem egy másik hang. – A picsába ezekkel a nyamvadt, idióta démongyűlölő vadászokkal, hogy sosem tudnak a seggükön ülni! Értem én, hogy ez a feladatuk, de kurvára ne akkor csináljanak rajtaütést amikor én kibaszottul itt vagyok! – tápászkodott fel mérgesen a földről egy angyal.

- Ha-ha – nevetett fel halkan Vean. – Bocs Benedict, de ilyen nem szokott történni. Nem teljesen értem a dolgokat, de talán Aaron feltud minket világosítani.

- Pandora szelencéje kell nekik – lépett be Lucy az ajtón.

- Ha jól emlékszem azt mondtam maradj a kocsiban – fordultam felé mérgesen.

- Nem mondtad, jelezted. Sajnos nem volt egyértelmű a számomra – rántotta meg a vállát.

- Imádom ezt a nőt! – szólalt fel a Benedict nevű angyal, én pedig szúrósan néztem rá, mire csak egy vállrándítást kaptam a férfitól.

- Ah. Rátérnénk végre a lényegre? – találta meg végre a hangját Vean. A sebei már kezdtek begyógyulni.

- Mint mondtam, a szelence kell nekik – kezdte Lucy.

- Azért, hogy végleg eltöröljenek titeket a föld színéről – fejeztem be a ki nem mondott mondatot. Súlyos csend telepedett a társaságra.

- Remek – sóhajtott fel Benedict és Vean. Az utóbbit még megértem, de az előbbit egyáltalán nem értettem, hiszen ő angyal, őt nem fenyegeti a szelencés veszély.

- Szóval? Van valakinek valami ötlet? – tettem fel az év kérdését.   

---

[1] Egy nap Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencét, amiből az emberiségre szabadult az összes csapás (betegség, bánat, szegénység, bűn stb.) Pandóra megijedt és gyorsan lecsapta a szelence fedelét, amiben egyedül a remény maradt benn. A világra szenvedéssel teli időszak köszöntött, míg Pandóra, vagy valaki újra ki nem nyitja a dobozt, hogy a remény is kiszabaduljon.

"Take me to church"

Lucy:

 Take me to church

Szinte egy örökkévalóságig tartott, amíg Aaron visszajött a szobába. Vajon Qhuinn mit akarhatott tőle. Nem szeretnék tolakodó és idegesítő lenni számára, szóval lehet, jobban járok, ha inkább nem kérdezek rá. Ha akarja, elmondja. Ledőltem az ágyra és egy halk sóhajt hallatattam. Ez a vita anyuékkal egy kicsit kimerített. Behunytam a szemem, majd egy pillanattal később egy kéz karolt át és ölelt szorosan magához. Mélyet szippantott a hajamba én pedig beleborzongtam.

- Minden rendben lesz, hidd el nekem – mormogta a vadászom.

- Hiszek neked.

- Helyes – lélegzett fel. – Akarod tudni mit akart Qhuinn?

- Ha szeretnéd, elmondod. Én nem követelőzök.

- Imádlak te nő – hallottam meg nevető hangját. – Szerelmes – jelentette ki, mire nekem még a lélegzetem is elállt.

- Tessék? – nyögtem hitetlenkedve.

- Jól hallottad. Szerelmes lett valami Nax vagy Nür?

- Nyx – vágtam közbe. Mi az ördög? De hiszen kiskora óta utálják egymást. Vagyis pontosabban inkább Qhuinn utálta őt. Ez elég meglepő hír volt számomra. Akkor az álmom…

- Jól vagy?

- Természetesen. Örülök, hogy Qhuinn boldog. De várjunk! Miért pont téged hívott fel ezzel kapcsolatban? – húztam össze a szemöldökömet.

- Ő maga sem tudta. De remélem segítettem neki.

- Hmm – gondolkoztam el. Nem tudtam mit mondhatnék. A csendet a mobilom csengése zavarta meg.

„   Take me to church

I'll worship like a dog at the shrine of your lies

I'll tell you my sins and you can sharpen your knife

Offer me that deathless death

Good God, let me give you my life”

- Ez egy démonnak nem túl furcsa csengőhang? – nézett rám furán Aaron.

- Cscscs szeretem ezt a számot – nyújtottam ki a nyelvemet rá, mire ő egy bugyi szaggatós mosolyt villantott. – Szia Sally! – vettem végül fel.

- Hello Luc-Luc! Megzavartam valamit?

- Nem, mond nyugodtan – dőltem vissza az ágyba. Azt hiszem kár volt, ugyanis Aaron keze vándorolni kezdett a testemen. A számat beharapva fojtottam vissza egy sóhajt. Szúrósan néztem rá, de ő csak rám mosolygott és tovább folytatta az utat. A francba ez így nem lesz jó!

- …szóval ezt beszéltük meg Elenával. Van kedved eljönni velünk? – hallottam meg barátnőm hangját a telefonban. Basszus! Nem figyeltem rá.

- Persze. Hova is?

- A moziba. Megnéznénk A (sz)ex az oka mindennek c. filmet. De már elmondtam mindent, mond te hova figyelsz? – hallottam egy kisebb felháborodást a hangjában. Hát bocsi Sally, de jelenleg nem rád, hanem a bugyimba kalandozó ujjakra.

- A francba! – nyögtem fel, amikor megérintett ott.

- Tessék?

- Ööö..a francba eszembe jutott,hogy anya megkért, hogy takarítsak ma ki mielőtt hazaér,de még hozzá sem kezdtem – hazudtam gyorsan.

- Miért? Beteg lett megint a házvezetőnőtök?

- Igen – tört ki belőlem.

- Biztos, hogy minden rendben veled? Ma annyira furcsa vagy?

- Tökéletesen vagyok. Akkor majd még megbeszéljük ezt a mozit. Én benne vagyok, de most mennem kell, mert anyu nemsokára hazaér. Szia! – hadartam el gyorsan mindent, majd kinyomtam. Ezért még meg fog ölni, de majd jóváteszem.

- Te aljas kis … - nem tudtam befejezni a mondatot,mivel egy csókkal elhallgattatott. Ezt még visszakapja. De most átadtam magam az érzésnek. Nyelve bejutásért könyörgött én pedig nem tudtam neki ellenállni. A csók egyre hevesebbé vált és egyre kevesebb ruha volt rajtunk. Szinte észbe sem kaptam, de már magamban éreztem lüktető hímvesszőjét. Az érzéstől mindketten felnyögtünk, testünk pedig ritmikus mozgásba kezdett. Kezemet a hátára csúsztattam, hogy még jobban érezhessem őt, körmeimet pedig akaratlanul is belemélyesztettem izmaiba. A nyakamat csókolgatva és lent kényeztetve vezetett végig a gyönyör útján.

- Aszta – leheltem.

- Hát én is ezt mondom. 

Angyalszárny

Benedict

Elégedett mosollyal húztam el a papírt a vörös hajú férfi elől, aki aláírta a szerződést. Az emberek naivak, de túlságosan is, ez a férfi csak annyit szeretne, hogy meggyógyuljon, és ne kelljen soha többet a betegségével foglalkoznia, hogy élhesse az életét. Gyakorlatilag nem kellett volna bejönnie velem ebbe a sötét szobába, és nem kellett volna aláírnia a papírt, annak reményében, hogy én majd meggyógyítom őt. Nem volt oka arra, hogy bízzon bennem, és ha mindenki logikusan gondolkozna, akkor eszébe se jutott volna, hogy egy jött-ment ember - angyal - tud neki segíteni. Aztán a férfi az asztalra helyezte a kezét, én pedig az övé után nyúltam. Gyengéden megérintettem az ujjait. Az emlékei végigfutottak a szemeim előtt. Minden, ami ezt a férfit képviselte már az enyém is volt, és ő erről még csak nem is tudott. De ott állt a szerződésünkben feketén-fehéren. Nem hiszitek, hogy egy angyal ingyen dolgozik, mert annyira jóságos lenne, ne röhögtessetek. A mi munkánk sokkal összetettebb, mint manapság a démonoké, az emlékek íze pedig annyira változatos tud lenni, hogy nem tudok vele betelni. Többnyire az édes és a keserű kavalkádja váltakozott, de volt amikor valami egyszerre volt sós és édes, savanyú és keserű, valamint csípős, határozottan csípős. És ezt imádtam az emlékekben. Hirtelen fény tört fel az ujjaim közül, aztán néma csend telepedett a szobára egy pillanatnyi időre, hogy aztán a hangok újra elárasszák az egész termet. A férfi aurája ragyogott, a vírus távozott a szervezetéből, és nem győzött hálálkodni, hogy aztán végül egy kedves mosoly kíséretében kitessékelhessem őt onnan, és a zár kattanása után levethessem az álcámat. Unottan túrtam bele a világosszőke hajamba, és nekidőltem az ajtónak. Az emberek borzasztóak, sosem fogom megérteni, hogy Isten mit szeret bennük ennyire. Mindig azt mondja, hogy érdekesek, én meg sosem üzleteltem még illegálisan, hát hogyne. Azt mondják rájuk, hogy összetettek, hogy mindannyian különböznek, máshogy gondolkoznak, másért élnek, és rengeteg dolgot lehetne még felsorolni, amit mondtak nekem róluk. Egy biztos, ha minden reményüket elvesztették, az első adandó ajánlatra lecsapnak, ami szerintük jól sülhet ki, és nem gondolnak bele a következményekbe. Itt pedig jön az én munkám. Reményvesztett embereknek adom vissza az esélyt, egy új életre, az újrakezdéshez, az egészséghez, mindenhez, ami a hatalmamban áll, és ez elég sok mindent magába foglal. Cserébe tudtukon kívül megkapom az emlékeiket, mindegyikbe belekóstolok és a legkülönfélébb ízűeket megtartom magamnak, hogy aztán később, amikor a lelkük távozik a földi síkról, hozzám jöjjenek az elvesztett emlékekért, ilyenkor pedig elveheted tőlük az összeset, hogy mielőtt a reinkarnáció útjára lépjenek teljesen leszívd őket, csak egy üres lélek maradhat belőlük, semmi több. 

 - És még a démonokat félik, a magadfajta angyalok sokkal veszélyesebbek, mint a pokollakók. - Gabriel lépett elő az egyik sötét sarokból, a gőgös arckifejezésével, és azokkal a mélykék szemeivel, amik puszta eleganciát tükröztek. De néha nagyon lenézően tudott bámulni, mint most rám.

 - Minek vagy itt? - löktem el magam az ajtótól, hogy az arkangyal elé léphessek. Kék pulóvert, és egy egyszerű szürke nadrágot viselt, a haja aranysárgán csillogott, mint mindig. Emberi alakban volt lent a földi világban, mindhiába az évekig tartó rengeteg munka, Isten még főangyalainak sem engedi, hogy eredeti formájukban járjanak az emberek között. Én ezért nem próbálkoztam feljebb jutni a ranglétrán. Semmi kiváltságod nincs, és még hírnökösödhetsz is, púp lenne a hátamra. Azért Gabe glóriájának sziluettjét ki lehetett venni, ha nagyon koncentráltál. 

 - Tudod, a démonok elhagyták a pokolt, te meg itt üzletelsz az emlékekkel, ahelyett, hogy rájuk figyelnél. - A mondandójához mérgesen ingatta a mutatóujját, én meg csak forgattam a szemeimet, minek pesztráljam a démonokat? Eddig semmi problémát nem jelentettek velük kapcsolatban. Sőt, ha jól tudom még külön iskolákat is csináltattak nekik, ahova ember nem teheti be a lábát. 

 - Ehhez nekem semmi közöm, inkább folytatnám a munkámat. - Azzal kioldalaztam a megvető pillantásai elől, és ledőltem a székembe. Elraktam egy mappába az újabb szerződést, és becsúsztattam az asztal felső fiókjába. 

 - A francokat nincs, nézd csak. - A kezembe nyomott egy összegöngyölt pergament, ami egy viaszos pecséttel volt lezárva. Kérdőn néztem fel Gabere, aki arra várta, hogy bontsam ki végre a levelet. 

"Mélyen tisztelt angyaltárs, Naaririel

  A minap értesültünk róla, hogy a démonoknak sürgős okok miatt ott kellett hagyniuk lakhelyüket, és a földisíkon új életet kezdeniük, ami számunkra elég nagy problémát jelenthet. Nem azt kérem öntől, hogy hagyja ott csak úgy  a munkáját, ami tudom, hogy ön számára fontos, de ha megkérhetném nézzen rá a közelben élő démonokra, hogy ne legyen velük semmi probléma. A démonok lakhely elhagyásának okait a továbbiakban kifejtem..."

 - Megölöm Razielt! - csaptam le az asztalra dühösen a pergament, és Gabere pillantottam. - Ez Isten akarata? - sóhajtottam egy nagyot, ahogy lehunytam egy pillanatra a szemeimet. 

 - Igen, az övé. Nem bízhatunk a démonokban. - Megrökönyödve pillantottam a főangyalra. Még, hogy nem bízhatunk bennük, az imént mondta, hogy sokkalta jóságosabbak nálam, és nem viselkednek annyira kegyetlenül az emberekkel. Gabe csak egy báb, már megtanulhattam volna, ilyenkor azt mondja, amit mondanak neki

 - Ennek amúgy már több hónapja, mégis miért tartott eddig, hogy eljusson hozzám ez a levél? - zavartan kapott a tarkójához, és elkezdte dörzsölni, csak nem mentegetőzni fog.

 - Tudod próbáltam őket lebeszélni arról, hogy egy olyan felelőtlen angyal, mint te körzetet kapjon, de nem ment. Több hetembe került, mire végre sikerült elindulnom, és szerintem mondanom sem kell, hogy nem te voltál az első akit meglátogattam. - Persze, hisz utál engem, úgyhogy ez egyáltalán nem meglepő, hogy nem velem kezdte a listát. - Én mentem is tovább, nem akarom tovább a képedet bámulni - húzott az arcára egy gúnyos vigyort, aztán amilyen gyorsan megjelent el is tűnt. Miért kellett sietnie ennyire? Csak egy kicsit akartam behúzni neki, de ne aggódjon, az érzés kölcsönös, én sem szívesen vagyok vele egy légtérben.

***

Emlékszem egy démonra, aki még évekkel ezelőtt kapott engedélyt arra, hogy kocsmát nyisson idelent, a közelben él valamerre. Talán valami C betűs neve volt, de igazából mellékes is. Többnyire embereket fogadott a kocsmájában, de démonokat is szép számmal meg lehetett ott találni, főleg amióta ideköltöztek a pokollakók. A méreg és gyógyszerkeveréshez is ért a fazon, elvileg mesterfokon űzi a dolgot, és segít a bajba jutott démonokon. Többnyire akkor, amikor kedve van hozzá, vagy üzletet lát benne, legalábbis én ezt hallottam. Tehát nagyjából azt a munkát végzi mint én, csak sokkalta tisztábban, az emlékekkel való üzletelés nem feltétlen elfogadott az angyalok körében, de nem is büntetendő. Akkor már rég a bukottak sorát erősíteném. Mint egy régi ismerősöm, Caethal. Az angyaloknak, amellett, hogy rengeteg földi jót megengedünk magunknak, a szabályokat ugyanúgy be kell tartani. Nagyjából száz éve történhetett az eset, amikor letaszították őt. Hogy mégis miért? A hét főbűn elkövetéséért. Nem vicc, tényleg mind a hetet elkövette, puszta elhatározásból, hogy ő most akkor is megcsinálja. Csodálom a merészségét, én azért nem adnám az angyali mivoltom, pedig a bukottak élete sem lehet annyira rossz. Mondanom sem kell Caethalt a pokolban szívesen látták az történtek után. 

A kocsmát Doomsayernek nevezték el. Vészmadár, egészen találó és elragadó név, az emberek számára meg megnyerő. Ahogy benyitottam a feketére mázolt ajtón, egy csengettyű jelezte, hogy új vendég érkezett. Az emberek és a démonok egy emberként fordultak felém, hogy felmérjék ki lépett be az ajtón, majd újra visszafordultak az eddigi tevékenységeikhez. Kivéve néhány démont, akik szúrós szemmel méregettek. Mi van, nem láttak még angyalt? Megforgattam a szemeimet, és a pult előtt lévő egyik bárszékre felpattanva néztem egyenesen a csapos szemeibe. Erős démon, mi tagadás, megértem, hogy kordában tudja tartani ezt a helyet. Mellesleg egészen kellemes hangulata volt. Hiába volt kint fényes nappal, idebent félhomály uralkodott. Mivel nem voltak ablakok, csak a lámpák fénye adott némi világosságot, de így volt tökéletes az összhatás. A falak sötétlilák voltak, a drapériák, a székeken és a padokon lévő bőrhuzatok feketék, és sárgás fény borította be a helyet. A polcokon különféle színes italok helyezkedtek el, alattuk a polc megvilágítva, hogy a színek kitűnjenek a sötétségből. A háttérben pedig egy nagy rózsaablak, Lucifer mozaikképével. A csapos? Magas, hosszú, szőke hajú férfi, a testére a szálkás szó jellemző. Habár a szarvai álcával el vannak tüntetve, biztos vagyok benne, hogy néha, ha profilból figyeled ki lehet venni a sötétbarna kosszarvakat, a szemfogai kicsit hegyesebbek, amikor vigyorog akkor tisztán lehet látni. A pincérruha mintha rá lett volna kitalálva. A sötétlila íriszei szinte világítottak, és természetesen vonzották a tekinteted. Most éppen úgy méregetett velük, mintha én lennék az áldozat, éppen úgy méregetett, mint az összes többi démon tette. Pedig reméltem, hogy egy értelmes példányra leltem. 

 - Hm, esetleg van Szenteltvíz? - kérdeztem rá az első italra, ami eszembe jutott. Nem röhögni, az angyalok tényleg lerészegedhetnek a szenteltvíztől, mit gondoltok, miért üres szinte mindig a templomokban a kis edény, amibe a vizet öntik? Mert az angyalok megisszák, és kell utánpótlás. Érdekes lények vagyunk, mondtam már?

 - Úgy nézek én ki, mint aki tart szenteltvizet? - forgatta meg unottan a szemeit. 

 - Úgy nézek én ki, mint az első angyal, aki megfordult itt? - húztam gúnyos vigyort az arcomra. 

 - Nem, valójában közöd nincs hozzá - mosolyodott el, aztán megfordult, és egy üveghez nyúlt, amin egy halálfej volt, alatta a Holy Water felirat hirdette, hogy mi is található benne. Fogott egy poharat, szinte teleöntötte és dobott bele egy kereszt alakú jégkockát. Jé, most gúnyolódik velem?

 - Parancsolj, Angyal - rakta le elém a poharat. Érdekes módon a szenteltvíz még látszatra is tisztábbnak hatott, mint a rendes víz, az ízéről nem is beszélve. Ennek ellenére olyan volt, mint minden más alkoholos ital, végigmarta a torkod, és mégis kívántál belőle még. Egy nagyot kortyoltam belőle, aztán a démonra néztem.
 - Tudod, van nevem is, na meg célom is, mert különben nem jöttem volna ide - mondtam, miközben előszedtem a zsebemből a pergament, amit még Gabe hozott Razieltől. Kiterítettem a pultra, a szőkeség hajolt felé, hogy végigolvashassa az ott leírtakat. 

 - Mi közöm van ehhez, kedves "Tudod van nevem is"? - Ja tényleg, a nevem elfelejtettem elmondani, de ott van a papíron! Igazán használhatta volna.
 - Naaririel, mint láthatod, de inkább Benedict, köszi - biccentettem. - És most figyelj, elmondom mi közöd van ehhez. Elvállalod a feladatomat, igen lusta vagyok, essünk túl ezen, cserébe minden hónapban eljövök ide, és adok a kotyvalékaidhoz a véremből, mert tudom, hogy van rá szükség. - Az arcvonásai megfeszültek, és egy hosszabb pillanatra csendbe burkolózott, hogy eldöntse, megéri-e neki. 

 - Carnivean a szolgálatodra - nyújtotta végül a kezét felém, amit én boldogan fogadtam el. Ez a dolog letudva, koncentrálhatok újra az emlékbizniszemre. Felhajtottam a szenteltvizemet, és a démonhoz gurítottam egy fiolát, amiben aranyszínű folyadék volt. Az angyalok vére ilyen parádés, és aranyszínű, érdekes, nem? Na szóval, így sikerült lepasszolnom azt a munkát, amit a többi angyal rám sózott, meg aztán persze egészen megbarátkoztunk Veannel. Meglepő módon hiába a két faj különbségei, hasonló a személyiségünk, és ezért természetesen havonta egy alkalommal kikészítjük egymást. Amióta Phantasm ott lakik nála? Őt is. Emlékszem, amikor először találkoztam vele meg volt illetődve rendesen. 

***

Már nagyjából egy éve dolgoztunk együtt Veannel, ő figyelt a helyi démonokra, én meg adtam neki a vérem, amiből ő még többet tudott segíteni a helyi démonokon, és ez egy tökéletes rendszerré nőtte ki magát. A Doomsayer szépen lassan egy démon kórházzá változott, ami az emberek számára egyre kezdett elhalványulni, Valószínűleg ez rá a jó szó, mert minden alkalommal, amikor arra jártam egyre kevesebb embert lehetett észrevenni a kocsmában. Aztán a végére már csak azok jártak ide, akik démonok társaságába keveredtek. Egyre gyakrabban lehetett látni álca nélkül császkáló démonokat is odabent. Előkerültek a szarvak, különböző formában, és színben, valamint az egyéb démoni jelzők, mint például a hegyes farok, és színes bőr, mármint ez így most rasszistán hangzott, de ezeknek a démonoknak piros bőrük van. Szerencsére ritka, mert nagyon röhejesen festenek. Szóval aznap éjjel szokásosan felültem a kinevezett bárszékemre, szokásosan előszedtem az angyalvért, aztán szokásosan a szenteltvizemet kértem, mire egy barna hajú, nagyjából tizenhat éves srác bámult rám vissza. Végigmértem őt, és beleszagoltam a levegőbe, ami a fenyőtől és citromfűtől illatozott. Ez beengedett ide egy démonvadászt? Szét fogják szedni a kölyköt. Vean pillanatokkal később jelent meg mellette, és a fiú derekára helyezte a kezeit, úgy tessékelve őt arrébb, aki elvörösödve sétált arrébb. Megkaptam az italomat, amihez most egy aranyszínű szívószál csatlakozott, és a röhejes, angyalos poháralátét. A szívószálammal böktem a fiú felé, és vigyorra húztam a számat.

 - Merre szedted össze? - Eltudnék viselni magam körül én is egy hozzá hasonló srácot, habár talán már túlságosan is félénknek tűnik, így első látásra. 

 - Valamelyik nap betévedt, már zárás után voltunk - vont vállat lazán, aztán a mellettem lévő vendéghez fordult, aki rendelni szeretett volna. 

 - És... - megvártam amíg újra rám tud figyelni, tartsuk tiszteletben a vendéglátást, na. - Nincs azzal problémája senkinek, hogy démonvadászt hoztál a nyakukra?

 - Mert azzal van, hogy egy angyal ücsörög itt minden hónapban, minimum egyszer? Amúgy elhagyta a démonvadászokat, nagyjából most olyan,mint egyszerű halandó, aki kicsit többet tud. - Mindketten a fiúra pillantottunk, aki éppen ügyetlenül ugyan, de egy tálcát egyensúlyozott a karján, és egy asztalhoz vitte ki a különböző színű italokat. 

 - Minek vetted őt fel, hogyha nem is nagyon ért hozzá? - kérdeztem rá. Nem láttam, hogy Veannek ebből mi haszna lenne. Fizethet neki, és figyelnie is kell rá, hogy nehogy valami gáz legyen.

 - Nem tudom, csak. Talán megsajnáltam? Ötletem sincs, most viszont itt van, azt hiszem ez a lényeg - húzott egy halvány mosolyt a szájára, ahogy újra végigpillantott a fiún. Ja, értem. A srác visszaért a pulthoz, és megállt mellettem. Kérdőn néztem rá, és vártam, hogy összeszedje magát annyira, hogy kibökje, amit szeretne. 

 - Phantasm vagyok, gondolom már rájöttél, hogy démonvadász - mondta kissé zavartan. Kicsit kijjebb fordultam a székemen, hogy szembe legyek vele. 

 - Igen, a szagod miatt. - Ez akár vicces is lehet, szerintem azt hiszi, hogy démon vagyok. - Az eredeti nevem Naaririel, de idelent Benedict.

 - Idelent? - Az arcára még több zavar látszódott kiülni. Tényleg, a démonoknak ez idefent, persze. 

 - Mármint a Földön, idelent, tudod, nekem a mennyből ez lent van - vigyorodtam el. A meglepődöttségtől tágra nyíló szemei szinte mindent pénzt megértek. A mai napomban is volt valami élvezet. 

 - Angyal vagy? - Nem baszd ki, galamb. Ugyanúgy tollas vagyok, és úgy ugrok a jó üzletekre, mint a galambok a szétszór mogyoróra. Végül is igen, egy kibaszott galamb vagyok. 

 - A démonvadászoknak nem tanítanak semmit rólunk? Ez szomorú. Vagyunk legalább olyan fontosak, mint a démonok, ha nem fontosabbak. - Itt bezsebeltem egy szúrós pillantást Veantől, de folytattam a mondandómat. - Meg aztán vannak ám rossz tulajdonságaink dögivel, és van egy ismerősöm, ő azt mondja, hogy én személy szerint rosszabb vagyok, mint bármelyik démon. De hát csak  nem lehetek annyira rossz, hiszen még nem vagyok bukott. Oh, és nem elfelejteni, hogy a démonok urai is egykoron angyalok voltak, a hét bukott, emlékszem, szinte ez volt az első történet, amit elmeséltek nekünk, hogy nehogy mi is bűnbe essünk. Amolyan elrettentésként mesélik a fiatal angyaloknak, néhányunknál persze tök fölöslegesen. Manapság a bukott angyal is mást jelent, mint akkoriban. - Phantasm kezébe már csak egy toll és egy papír kellett volna, és úgy nézett volna ki, mint egy kisgyerek, aki hevesen jegyzeteli a nagyok minden mondandóját. - Vean, sok sikert - fordultam a démon felé. Pontosan értette, hogy ezt most mire mondtam, Ellenben a barna hajú sráccal, aki még mindig itt állt előttem. - Na, én léptem, pá mindenki! - pattantam le a székemről, és a kijárat felé vettem az irányt. A Doomsayer egy érdekes hely, ahol a világ rétegeiből megfordul szinte mindenki. Talán ezért is hívják annyian varázslatosnak. Egy biztos, kellemesen telik az ott töltött idő. 

***

Térjünk csak vissza a jelenünkbe. Hogy pontosan az merre is van? A démonok két emberi éve költöztek fel a felszínre. Két éve annak, hogy láttam volna magamon kívül egy másik angyalt is, és két éve annak, hogy ismerem Carniveant. Egy éve történt, hogy Phan odakerült, és most éppen megint hozzájuk tartok. Phantasmról vélemény? Az a fiú egy kellemes csalódás az ember, angyal és démon éltében egyaránt. Tizenhat volt, amikor odakerült, elhagyta a családját, össze volt zavarodva, és nem értette a világ működését. Egy év elteltével látszott rajta a különbség, összeszedett volt, éppen sínen volt az élete, és már a tálca sem remegett a kezében, amikor kivitte az italokat. A Doomsayerben pedig szerették őt, annak ellenére, hogy démonvadász família sarja. Néhányan kifejezetten miatta jártak, legalábbis emlékszem pár démonlányra, aki mindig vigyorogva integetett neki, és amikor odaért játszották a kis aranyost. Lányok, tudjátok veszett ügy, a srác a pult mögött álló, magas, szőke démon tulajdona, és nem éri meg ellopni tőle. 

 Ha jól tudom ma Veanék zárva voltak, de ennek nem kéne engem semmiben sem megakadályozni. Az ajtó zárját nem túl nagy kunszt kinyitni, ha nyitva van, akkor meg csak besétálsz, ennek nem kéne problémát okoznia. Nyitva volt. Belépve persze a pult mögött elmélyülten csókolózó párost találtam, akiket még az ajtó csengő sem tudott kizökkenteni egymásból. Most zavarjam őket, ne? Inkább megvárom, amíg észrevesznek. Vean volt az első, aki realizált, és szakadt el a másik ajkaitól, aki még a démon ajkai után kapott, aztán neki is feltűnt, hogy itt vagyok. 

 - Bocsi, hogy megzavartam a kis idillt - vigyorodtam el, és felültem a székemre. 

 - Minek vagy itt, zárva vagyunk - mutatott Vean az ajtó felé. Lebiggyesztettem a számat, és elnyúltam a pulton. 

 - Szegény angyalbarátotokat sem engeditek be? Ez szomorú - kezdtem tettetett szomorúsággal. - Amúgy akkor minek volt nyitva az ajtó? Nem mintha nem jöttem volna be így is úgy is, csak na. 

 - Ahh, mindegy - mondta unottan Vean. Akkor valakik voltak itt, és megzavarták őt a szabadnapján. Elkezdődött a démonok pesztrálása? Pedig nem cserélődött le a közeli démonok társasága, eddig miét nem voltak problémák. 

 - A bátyám lelőtt egy démont, akit vissza kellett hozni konkrétan a halálból - biccentett Phantasm, miközben közelebb bújt a démonhoz.  

 - Vágom, szóval nem a démonok kezdtek el balhézni, hanem megjelent egy másik démonvadász, aki már agresszív is velük szemben, ez fergeteges - csaptam össze a két tenyerem. - Meséltek még? Unalmasak a napjaim, kevés a munka, egyszóval minden borzasztó. Ja, és a szárnyaimat is meg kéne nyújtóztatnom, problémák mindenütt. - Mivel a kocsma most zárva volt, így nyugodtan mutogathattam idebent a szárnyaimat, egyébként néhányan nem biztos, hogy tolerálták volna. Kinyújtottam mindkét szárnyam, és suhintottam velük néhányat, vigyázva a berendezésre. Néhány toll a földön landolt. 

 - Még takaríthatok is utánad, komolyan Benedict, te vagy a legjobb haver a világon - forgatta meg a szemeit Vean, Phantsam viszont érdeklődve mászott át a pulton, hogy aztán mellém ugorjon, és megnézze közelebbről is a szárnyaimat. 

 - Nem hiszem el, hogy nem láttál még angyal tollat - húztam el a számat. Látom rajta, hogy megakarja érinteni, én meg azt pont, hogy nem szeretem, arról nem is beszélve, hogy ez nálunk eléggé erogén zóna. Illetlenek nem piszkálják, kész. - Nem, nem foghatod meg - adtam szót a gondolataimnak. - Ott van a földön, szedd fel, azon megnézheted, hogy mennyire puha.

 - De morcos lett valaki - jegyezte meg gúnyosan Vean, mire kiöltöttem rá a nyelvem. - Azért nem hagyja, mert a szárnyai erogén zónának számítanak - adott helyettem választ, Phan fel nem tett kérdésére. - Te, ha valaki simogatja a szárnyad, attól lehet orgazmusod? - Ezt most komolyan megkérdezte, ez egy fasz, ilyet nem szoktak kérdezni. 

 - Öhm, akár. - Nem is én lettem volna, hogyha nem válaszolok. Phan egy kicsit arrébb lépdelt. - Bár inkább csak... Tudod mit, hagyjuk. Nem veletek fogom megvitatni - borultam vissza a pultra.  Egyszer egy hasonló kérdéssel még nagyon meg fog engem ölni, én viszont még nem akarok meghalni. - Itt az angyalvér - tettem le a pultra a fiolát, ő pedig zsebre helyezte azt. - Egyébként elfogy az adag, amit hozok? - emeltem fel a fejemet egy kicsit, és kérdőn pillantottam rá. 

 - Többnyire nem, de köszi - vigyorodott el. Aham, tehát tök feleslegesen pazarlom itt a vérem. Mármint nem, mert az a munka, amit helyettem végez csak púp a hátamon. Legalább Naaririel, a démonok hős segítője helyett, Vean tölti be ezt a szerepet, amit szerintem marhára un, de nem jutna eszébe felbontani a szerződésünk. - Egyébként, a félholt démont, akit rendbe kellett szedni, az Lucifer fia volt. Szerintem még fognak ide visszajárni, és szeretném, ha legközelebb itt lennél. Végül is, tudd, hogy kik tartoznak a körzetedbe, ha esetleg ellenőrzés történik. - Ellenőrzés? Jó vicc, Gabe, ha teheti elkerül. Ellenben Lucifer fia érdekesen hangzik. 

 - Egyedül már nem bírsz figyelni rájuk? - mosolyodtam el. 

 - De, csak rossz előéreztem van a jövőjükkel kapcsolatban - vont vállat. Azért, ez nem annyira vállvonogatós dolog, de a rossz előérzettel nem tudok vitatkozni, az nekem is van bőven.

"Tökéletes vagy"

Qhuinn:

Egy hirtelen jött ötlet volt tőlem, hogy felhívjam Aaront. Magam sem értem, hogy miért pont őt hívtam. De egy dologban már biztos voltam felőle. Már megbocsátottam neki és áldásom rájuk Lucyval. Remélem, hogy boldogok.

- Pont, mint a lányok. Na ki vele! – hallottam csíntalan kíváncsi hangját.

- Jól van elmesélem neked a lényeget, de arra kérlek, hogy ne szólj közbe. Hallgass végig.

- Rendben van. Szóval, van egy csaj. Egy nagyon szuper csaj - vettem mély lélegzetet. - Totál szeretem idegesíteni és kiskorunk óta ismerjük egymást. Nyxnek hívják és állítólag mikor róla beszélek, mindig mosolygok pedig szerintem ez baromság - nevettem fel kínosan. - De ma olyat tettem, amit még én magam sem tudok hova tenni. Hirtelen felindulásból jött és megcsókoltam. Aztán pedig annyira összezavarodtam, hogy otthagytam a szobában -fejeztem be a még számomra is zavaros mesélést. Szuper ezt sem értem. Mi a franc van velem? Lucynál miért nem éreztem ilyesmit? Aaron a vonal mögül nem szólt egy szót se,de tudtam, hogy itt van, mivel a légzését még hallottam.

 - Öhm most már megszólalhatsz. 

- Szólnék én, ha tudnék mit mondani - szólt bele végül abba a nyamvadt készülékbe. - Szóval, először is töki te totál szerelmes vagy. Másodszor egy balfasz vagy. Megcsókoltad és otthagytad? Te neked minden rendben van odabent? 

- A jelenlegi állapotomban nincs.

- Vettem észre. 

- És mit tanácsolsz, most mit tegyek? - dőltem neki a folyosó falának. 

- Azt, hogy légy férfi és told vissza a segged  a lányhoz. Ne hagyd ezt a remek lehetőséget elúszni Qhuinn. 

- Igazad van - bólintottam egyet, bár ezt nem láthatta. - Köszönök mindent.

- Én köszönöm, hogy felhívtál azok után...

- Már nem haragszom rád haver. Akkor már halott lennél - mosolyodtam el gonoszan.

- Ez nyugtató. Fogadjunk, hogy most elsütötted azt a gonosz, cinikus mosolyod. -Erre a kijelentésére felnevettem. 
- Áldásom rátok. 

- Köszi, az jól jön - sóhajtott fel.

 - Gond van köztetek? 

- Lucy szüleinek nem vagyok a szíve csücske - mondta kicsit lehangoltan. - Szegény Lucy ma nagyon ki volt tőlük. Elég csúnyán összekaptak ma.

 - Oh. Sejtettem, hogy a szüleivel még gondotok lesz. Ügye nem tervez őrültséget?

 - El akart menni, de lebeszéltem róla.

- Ez egy okos húzás volt - feleltem határozottan. 

- Aaron? Hol vagy? - hallottam meg Lucy ismerős hangját a háttérből.

 - Mennem kell. Vár az asszony - nevette el magát Aaron, mire én is csatlakoztam jókedvéhez. 
 - Azt ajánlom, ha még akarod a tökeidet a helyükön találni, akkor az asszony szót nem említed előtte - adtam neki a jó tanácsot, majd ő nevetve letette a telefont. És akkor most menjünk szépen vissza Nyxhez, ahogy Aaron tanácsolta. Jól van Qhuinn, menni fog ne aggódj. Hogy a picsába ne aggódjak, mikor még járni is alig bírok. Csak tedd szépen egymás után a lábaid. Jobb, bal, jobb, bal. Na látod megy ez neked! Jó, asszem' kezdek megőrülni magammal beszélgetek. Amikor az ajtóhoz értem nagy levegőt vettem és benyitottam. Be kell vallanom még a lélegzetem is elállt. Ugyanis Nyx éppen öltözött át a zuhanyzásból. Már éppen a melltartóját vette, amikor észrevette,hogy bámulom.

- Belzebubra! Mióta állsz itt? - forgatta meg a szemeit. Oh, az a gyönyörű szempár.

- Csak nem rég óta. Nem láttam semmi érdekfeszítőt, ha az érdekel.

 - Na persze. Én is ezt mondanám. Egy perverz kukkoló vagy - nézett rám kihívóan. Fel akar hergelni, hogy jól szórakozhasson. Az ma nem fog sikerülni kisasszony. -Nem is szólsz vissza semmit? 

- Amit én mondani akarok, ahhoz nem kell beszéd - néztem rá, mire meglepetten bámult vissza. Óvatosan kezdtem el lépkedni felé. Amikor odaértem a kezemet felemeltem és végigsimítottam az arcán. Az álla alá nyúltam és gyengéden megcsókoltam. A csók hamar átváltott hevessé. Teljes birtokomba vettem a száját és a nyelvemmel felfedező útra indultam. Karjait a nyakam köré fonta én pedig felemeltem az ölembe. Elindultam vele az ágy felé és óvatosan letettem. Lágy csókokkal kezdtem el kényeztetni a nyakát, mire halk sóhajokat hallatott. Lejjebb haladtam a melleihez és gyönyörű halmait is kényeztetni kezdtem. Nem tudok betelni vele és már egyre türelmetlenebb vagyok. A kezemet játékosan végighúztam a combja belső falán, teste pedig ritmikus hullámzásba kezdett. Ideje lenne megszabadulni a melltartódtól bébi. Szabad kezemmel a háta alá nyúltam és megtalálva a csatot egy mozdulattal kioldottam. Egy pillanatra felemelkedtem, hogy gyönyörködhessek a látványban. 

- Tökéletes vagy - suttogtam immár a mellei közé. Halk nyögések hagyták el a száját az egész teste forróságban égett. A lent barangoló kezem felkúszott a csípőjére és elkezdte lehúzni róla a bugyit is. Miután az anyag eltávolítása sikeres volt, én is elkezdtem levetkőzni. A pólómtól kezdve a boxerig mindenem a földön hevert. Ismét Nyx fölé kerekedtem és megcsókoltam. Közben pedig szépen, lassan belé hatoltam. Mindketten ritmikus mozgásba kezdtünk és a tempó egyre csak gyorsult, míg el nem élveztünk mind a ketten. Óvatosan kihúzódtam belőle és melléfeküdtem. Magamhoz vontam, orromat belemélyesztettem a hajába és elnyelt az álom.

"Pont, mint a lányok"

Aaron:

Before he cheats

Mire felébredtem Lucy már sehol sem volt. Hova tűnhetett? És mégis mennyi az idő? Nagy nehezen felültem az ágyból, majd megdörzsöltem az arcomat. Még néhány percig csak ültem és bámultam magam elé, mint egy újszülött borjú. Ideje lenne felöltöznöm és megkeresnem az én kis démonom. Lucyra gondolva egyből erőre kaptam és úgy pattantam fel, mintha ágyúból lőttek volna ki. Villámgyorsan felkaptam a farmerom, majd előhalásztam az ágy alól a pólóm. Mivel a cipőm kint volt az előszobában így azt nem tudtam felvenni, a zoknimat pedig elnyelte a föld. Vagy inkább a Pokol? Az ajtóhoz siettem, ami mögül halk beszélgetés szűrődött be. Vagyis csak próbáltak csendesek lenni. Még én is éreztem a levegőben összegyűlt indulatokat. Hűha, asszem’ ki fog törni az apokalipszis.

- Ő egy vadász! – hallottam egy mélyebb férfihangot. Valószínűleg az apja szólalhatott meg.

- De jó ember! Nem fog bántani minket – mentegetőzött Lucy. Oh, remek rólam van szó. Tudtam, hogy a szülei nem fognak elfogadni egyhamar.

- Honnan tudhatod? Mivel bizonyítod, hogy nem ver át? Ráadásul tegnap este ti…

- Nem történt semmi.

- Mert hála Lucifernek rátok nyitottam – szólalt fel felháborodott hangon Lucy mama.

- Na és mivan Qhuinnel? Mi történt veletek? – faggatta tovább az apja.

- Nem működött köztünk így szakítottunk.

- És ezzel működni fog? – Oh, köszi Lucy father a lenéző megszólítást. Igazán jól esett.

- Nem ezzel, hanem vele! – mordult fel Lucy, mire én az ajtó mögött elmosolyodtam és elképzeltem a dühtől vöröslő arcát. – Eddig mindig támogattatok és megértettetek. Ebben miért nem tudtok? – Hoppá. A nagy képzelődésekben lemaradtam egy kis részletről. Dühös lépteket hallottam, így arrébb ugrottam, hogy nehogy nekem csapódjon az ajtó. Jók voltak a megérzéseim, Lucy néhány másodperc múlva szinte betörte az ajtót és könnyek borították az arcát. Azonnal odarohantam hozzá és karjaim közé vettem.

- M-miért nem értik meg? – zokogta. – Azt hittem, hogy megértik. Mi bajuk van?

- Cscscs.

- Aaron? – nézett fel rám kisírt szemekkel.

- Igen?

- Menjünk el innen.

- Megértem, hogy most dühös vagy rájuk, de nem lenne jó ötlet. Mindketten elég feszültek. Ha most elmegyünk, lehet, hogy többet nem jöhetsz vissza ide. Kitagadnak és én azt nem akarom.

- Az se érdekel.

- Most nem. De majd fog. Higgy nekem – nyomtam puszit a fejére.

- Szeretlek – suttogta halkan, mire én a döbbenettől alig kaptam levegőt. Egy nő se mondta még nekem, hogy szeret.

- Én is – hallottam magamat és még erősebben szorítottam magamhoz. Egy örökkévalóságig így tudtam volna vele maradni. De sajnos megszólalt az- az átkozott mobilom. Pufogva halásztam elő a farzsebemből és érdeklődve figyeltem az ismeretlen számra.

- Igen? – vettem fel végül.

- Én vagyok.

- Qhuinn? – vontam össze a szemöldököm, mire Lucy is felfigyelt. – Minek köszönhetem a váratlan hívásod?

- Ugye nem szakítottam félbe semmit? –nevetett fel egy kicsit. – El tudsz menni olyan helyre ahol csak egyedül vagy?

- Persze. A klotyó megfelel?

- Tökéletes. Szólj, ha pisálni akarsz, akkor majd befogom a fülem.

- Mi miért nem vagyunk testvérek? – sóhajtottam.  – Szóval miért hívtál? De most komolyan miért pont engem? Mármint félre ne értsd, de nem Loren a legjobb haverod? – csuktam be magam mögött a bejárati ajtót. Úgy döntöttem a kertben leszek.

- Fogalmam nincs, hogy miért téged hívtalak. Igazából jelenleg rohadtul nem tudom, hogy mit miért csinálok.

- Hohó haver. Itt valami csaj van a dologban. Jól érzékelem? – mosolyodtam el a vonal mögött.

- Sajnos jól.

- Akkor meséld csak el, hogy mi volt.

- Mint a lányok? – gúnyolódott.

- Pont, mint a lányok. Na ki vele!